Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1931

32 hárd rajparancsnok vezetése alatt működött. A munka túl­nyomó része az őrsökön volt, amint ez a cserkészet alapítójá­nak az elveivel egyezik. Az őrsök vezetői egy-két osztállyáF felsőbb osztálybeli cserkészek voltak. A VÍI. gimnazista- cserkészek őrséhez újításként bevezettük azt, hogy egy öreg­cserkész legyen a vezető, ez évben Lazányi Endre. Az őrsök minden héten tartottak egy őrsi összejövetelt, az őrsvezető vezetése alatt. Itt az őrs életében történt neve­zetesebb eseményeket beszélték meg, valamint az őrs egyes tagjainak a dolgait és készültek a próbapontok letételére. Az őrsi gyűléseken kívül minden második vasárnap tar­tottunk csapatgyűlést, amelyen a csapatparancsnok tett meg­jegyzéseket egyesek, vagy a csapat magatartására vonatkozó­lag, felolvasta a napiparancsokat, végül minden őrs adott egy irodalmi, vagy művészi programm-számot — mind a cserkész­életből vett tárggyal. A csapatgyűlés mindig rendgyakorlat­tal végződött. A kézimunkát már év elejétől bevezettük. Ez csak a jelent­kezőknek volt kötelező. Minden szombat délután összegyűlt 10—15 fiú az otthonban és Boér Richard vezetése alatt külön­féle játékszereket készítettek. A faanyagot nagyobb részben a Betegh-cég adományozta. A második évharmadtól kezdve a nagyobbak részére Sipos Béla okt. parancsnok és Baritz Árpád öregcserkész vezetésével egy külön kurzus kezdődött. Zsidó Dónát vezetésével tánckurzus is volt. Elég sok kirándulást is rendeztünk. Az őrsök majdnem minden vasárnap elmentek őrsi liikera. Nagyobb kirándulást rendeztünk a Someşul rece—Richitău— Fântânele—Călăţele— Huedin vidékére. Igen érdekes éjjeli kirándulás volt Baciu községbe összekötve örsi akadályversennyel is. Ugyancsak Baciu községben rendeztünk egy előadást a munkanélküliek felsegélyezésére. Az év végén egy háromnapos kirándulást rendeztünk a turdai hasadék—Tureni—Aitun—Gheorgheni vidékére. A csapat idei működésében különös figyelmet érdemel, hogy szivesen vettünk részt a „Caritas“-akció munkájában és ócska ruhaneműben és tűzifában igen nagy értékű adományt szedtünk össze a szegények részére. A mult évi ünnepélyeinkkel szemben nagy haladás az, hogy az idén önálló operettel leptük meg közönségünket, amennyiben Málnásy Géza rajparancsnok írt egy cserkész­operettet, melyhez zenét Manyák Ernő, volt növendékünk írt. A zenekar is, valamint a szereplők nagy része a cserkészekből került ki. Az operett nagy népszerűségére vall, hogy azt há­romszor kellett előadnunk. Az idén a szokásos évi tábor helyett az országos nagy-

Next

/
Thumbnails
Contents