Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1909
19 zenésze, ki legmélyebben gondolkozott a ritmus lényegéről. Dalcrose ritmikus rendszerét anatómiai és physiologiai tanulmányaira építette, s ezek alapján mélyen beletekintett a gyermekiélekbe. Tanulmányai alapján arra a tapasztalatra jutott, hogy a gyermek a ritmust és a hangot egyszerre nem tudja megtanulni. Dalcrose a ritmikus öntudat nevelését előbbrevalónak tartja. Ezzel a gyermekben egy olyan szellemi erőt nevel, hogy az a ritmust átéli, s ritmus érzéke vérré válik. Ütemgyakorlataiba egy toppanással oly változásokat tud előidézni, amelyekbe a gyermekek akaraterejük s lélekjelenlétük teljes energiájával azonnal beleélik magukat. Ez a tanítás alapját fogja képezni a jövő észszerű iskolai nevelésének, melynél úgy a testi erőt, mint a szellemi éberséget folyton koncentrálja. Az akaratnak ezen nevelésével Dalcrose a 6—9 éves gyermekeknél olyan ritmikus biztonságot ért el, mely a jövő énektanítására a legnagyobb jelentőséggel lehet. Jacques Dalcrose művével: „A ritmus, mint nevelő eszköz az élet és művészet szolgálatában“ valóságos forradalmat idézett elő a népiskolai énektanítás terén. A ritmus eddig nevelésünkben nem játszott valami fontos szerepet, sőt a zenében is sok tekintetben háttérbe szorult. Pedig már Plato vette észre, hogy a ritmus az emberi természetben rejlő nagyjelentőségű őserő, mely az egész világegyetemet betölti. Ezt az őserőt akarja Dalcrose a gyermekben egészen öntudatos művészetté nevelni. Észrevette, hogy a gyermeknek a ritmus tetszik, s örömet talál benne. A ritmus tehát forrása az esztétikai tetszésnek, mert a művészeteknek az az ős eleme, mely iránt az emberek kivétel nélkül érzéssel bírnak. A ritmus a harmóniával párosulva azt az esztétikai gyönyört szüli, melyet a zene élvezésénél érezünk. Dalcrose tehát arra törekszik, hogy ritmus és harmónia hassa át a gyermek lelkét, melyről már Plato is azt vallotta, hogy ezek teszik az embert a beszédre és cselekvésre erőssé. A helyesen irányított elemi oktatás önként rávezet a középiskolai énektanításnak főcéljára, hogy a gyermeknek bontakozó hangérzékét a legszükségesebb kotta ismeretté, öntudatossá tegye. Nem a hangjegyek ismerete itt a fő, hanem az, hogy helyesen tudja az intervallumokat eltalálni. Kottát olvasni ma már sokan tudnak, de leénekelni nagyon kevesen, még az énekesek közül is. Hosszas gyakorlat, szemlélet útján fog a gyermekben ez a szellemi folyamat végbemenni, mig a lelkében szunnyadó öntudatlan hallás 2*
