Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1908
21 a gyakori, sőt a mindennapi áldozást, mely új virágot fakaszt a vétektől letarolt mezőn, erősíti a csüggedőt, enyhíti a szenvedések fájdalmait s megszilárdítja az erényt, hogy ne legyen ide s tova hajladozó fűszál, melyet a gyenge szellő fuvalma is megingat. 1906-ban a modern kor áltudományával szemben veszi fel a harcot, hogy megvédelmezze az egyház igazát. Nem történt mélyen fekvő ok nélkül, hogy X. Pius e fontos lépés megtételére határozta el magát. Az egyházi tudományok művelésénél ugyanis, főleg az olasz, francia és német katholikus papság körében, az újabb időben teljesen protestáns és racionalista szellem kapott lábra, mely semmibe véve az egyház tanítását, merészen megtámadta mindazt, a min 2000 éven keresztül a katholikus vallási élet nyugodott: a dogmát, hagyományt, az egyházi intézményeket, sőt magát a Szentírást. A szándék nyilvánvaló: lerontani a természetfölötti rendnek és kinyilatkoztatásnak, szent könyveink isteni sugalmazottságának, hitünk második forrásának, a hagyományoknak hitelét és végül Jézus Krisztus istenségét s ezek helyébe az emberi észt állítani oda középpont gyanánt, melynek változó igényeihez alkalmazandók a hitcikkelyek és erkölcsi törvények. Ezt az irányt nevezik ma modernizmusnak. Ez az állásfoglalás a katholikus tanokkal szemben annál veszedelmesebb volt, mivel egyházi férfiaktól indult ki a katholikus igazságokhoz való ragaszkodás álarca alatt, a kultúra, a tudomány, a haladás, a fejlődés és a modern igények hangzatos jelszavaival. Ha megfontoljuk, hogy e mozgalom mekkora veszedelmet rejt magában az ítélettel nem biró s legtöbbször felkapott frázisok után induló tömegre nézve, akkor megérthetjük azt a határozottságot és szigorúságot is, mellyel Szentatyánk e nemcsak nem katholikus, hanem határozottan keresztényellenes törekvéssel szemben sorompóba lépett. Először a bíborosok testiilete előtt emelte fel szavát e hitetlen irányzat ellen, midőn lázadásnak minősítette azt. „Mert valóban lázadók azok, — mondja — kik megtévesztő formában szóval és írásban rettenetes tévtanokat hirdetnek a dogmák fejlődéséről, a tiszta evangéliumhoz való visszatérésről, az egyháztól való függetlenségről . . . s a korszellemhez való alkalmazkodásról. Nem egy eretnekségről van itt szó, hanem minden eretnekség összfog- lalatáról és mérgéről, mely a hit alapjait akarja feldúlni s a kereszténységet lerombolni.“ — Legközelebb ugyan az olaszországi reform mozgalom ellen irányult ez óvás, de egyúttal elítélése volt ez a francia és német modernizmusnak is.
