Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1908

13

tanárainak legnagyobb megelégedésére, úgy hogy midőn — mai nyelven szólva — az érettségit letette, a legszebb eredménnyel számolhatott be elöljáróinak.

A kisszemináriumot követte a nagyszeminárium négy éves tanfolyama, mi alatt gondosan elsajátította mindazt a tudományt, melyre egykor szüksége lesz a hívek lelki üdvének gondozásában. Ez az idő nagyon megkomolyította Sarto Józsefet. A gyermek gondtalan vidámsága eltűnt s helyét a gond nyomasztó érzete foglalta el. Most kezdte először érezni, hogy anyja meg testvérei mily nagy áldozatot hoznak azért, hogy belőle az Úr szolgája lehessen; most már tudta mérlegelni, hogy mit jelent özvegy édes anyjának küzködése, hogy megkereshesse családjának a mindennapi kenyeret. És ő nem tudott rajta segíteni! Am azért e szomorú évek nem röpültek el felette nyomtalanul, mert kifejlesztették benne jellemének legszebb vonását: a szegények becsülését és tisztelését, akiknek gyámolítására ma sem mulaszt el semmi lehetőt, mialatt ő, a világ legfőbb méltósága, életmódjában alig különbözik a papnövendék Sarto Józseftől.

Végre letelt a tanulásnak hosszú ideje s elérkezett pappá- szentelésének napja. A castelfrancói székesegyház volt e ránézve oly fontos eseménynek színhelye. Ott volt örömkönnyek közt zokogó édesanyja s eljött a távolból, bár betegen, az ő bölcs vezére s atyai támogatója: dón Fusarini is. A következő napon mutatta be első szent miséjét Riesében s ezzel megindult ragyogó, de küzdelmekben dús és változatos életpályályán.

Első kápláni állása Tombolo nevű falucska volt. Itt töltött kilenc évet nyesegetve az erkölcsök fattyúhajtásait s gyomlálgatva a nép közt buján tenyésző gyomot. S volt dolga vele, mert Tombolo abban az időben messze földön hires volt lakóinak durvaságáról s erkölcseinek zabolátlanságáról. De az ifjú pap nem tánto- rodott el feladatától, hanem addig beszélt hallgatóinak szivére, mig erkölcseik lassankint megszelídültek s Tombolóban a legszebb vallásos élet vert gyökeret.

Az ifjú pap lángoló buzgalma nem kerülte el püspökének figyelmét. Csak elismerésének s bizalmának jelét adta tehát, midőn kinevezte őt a népes Salzano plébánosává, majd kilenc évvel utóbb trevisói kanonokká s egyúttal megbízta a püspöki iroda vezetésével s a szeminárium lelki gondozásával is. Az új kanonok nemcsak lelkének dús kincseiben részesítette növendékeit, hanem erszénye is nyitva állt mindenkor a szűkölködő szegénységnek. Nem