Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1908
11 1835. junius 2-án gyönyörű szép reggel virradt az olasz Riese falucska munkás lakosaira. A felkelő nap tiszta fénye örömet és vidámságot árasztott mindenfelé, s az ég kárpitjának kék azúrja mosolyogva üdvözölte a munkára sietőt. Lent a földön is minden csupa élet, csupa ragyogás, mintha az egész természet szives barátsággal akarná köszönteni azt a kis jövevényt, ki déltájon a szegény, de jámbor Sarto házaspár rózsákkal borított házacskájába beköszöntött. Kimondhatatlan volt az öröm, mellyel apa, anya az új vendéget fogadta, mert most oszlott el teljesen lelkűkből az a fájdalom, melyet elsőszülött fiuk korai halála okozott. Csak egynapos volt még a kis csecsemő, midőn anyja kívánságára a riesei templomba vitték, hogy lelkét az áteredő bűntől fehérre mossa a szent keresztség tisztító vize. A kisded ekkor József nevet kapott, amivel a Gondviselés talán előre akarta jelezni, hogy amint egykor szent József virrasztott az édes Üdvözítő álmai felett: úgy fog majdan őrködni e gyermek is az ő egyházának jogai és igazságai felett. A kis József gyermekségének első évei úgy teltek el, mint a többi szegény sorsban élő gyermekéi: mikor kissé fölcseperedett, ostorral kezében őrizte és legeltette szüleinek jószágait, az apró baromfiakat; mikor azután megerősödött, beállt az idő, hogy sokdolgu apján — ki hajdú, kisbíró s levélhordó volt egy személyben, — segítsen és terhén a levelek és hivatalos íratok 'kihordásával könnyítsen; fontosabb dolog hiányában pedig vigyázott apróbb testvéreire, mert utána lassankint következtek még heten. Mindemellett nem mondható, hogy a viszonyok szerint gondos nevelésben nem részesült volna. Atyja az egész vidéken híres volt vallásosságáról, ki soha el nem mulasztott egy napot anélkül, hogy gyermekeinek a Szentírásból valamit fel ne olvasott s a felolvasottat meg ne magyarázta volna; anyja hasonkép jámbor és istenfélő, kinek meg arra volt gondja, hogy valamennyien Istennel kezdjék és Istennel fejezzék be a napot. Ily körben nevelkedett addig, míg elérkezett az idő, hogy iskolába adják. A betűk misztikus rejtelmei varázshatással voltak a kis Beppinóra, — ahogy Szentatyánkat gyermekkorában becéz- getve nevezték. — Az utcán fürge, eleven, sőt akárhányszor pajkos gyermek az iskolában maga a figyelem és tudnivágyás lett, kihez szorgalomra, buzgóságra senkisem volt hasonló. Ennek köszönhette, hogy jámbor lelkiatyjának, Fusarini Titusznak figyelme
