Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1908
Ünnepi beszéd X. PIUS pápa 50 éves papságának jubileumára. — Irta e's elmondta dr. Hám Antal kegyesrendi theol. és főgimn. tanár. Mélyen tisztelt közönség! Kedves ifjúság! A régi rómaiak mondája szerint, mikor Horatius legyőzte ellenfeleit, a Curiatiusokat, magához vevén azok fegyvereit és díszöltönyeit, fényes diadalmenetben vonult be Rómába. Honfitársai úgy magasztalták őt, mint diadalmas hőst, kinek egyedül köszönheti a haza, hogy ellenségeitől megszabadult. Mi is győzelmi ünnepet ülünk ma, nem ugyan az öldöklő fegyverét, hanem ama szellemét, melynek zászlójára ezelőtt ötven évvel esküdött fel a mi hősünk, s amely szellem sanyarú nélkülözések és emésztő küzdelmek viharaiban dicsőített meg egy jóságos életet. Ez az élet valóban méltó az ünneplésre; mert lehetetlen, hogy fel ne ébredjen bennünk a bámulat és csodálkozás ama gyermek iránt, ki folytonos nélkülözések között tette meg azt a nagy utat, mely őt a riesei szegényes lakásból a világ legdicsőbb trónjáig vezette, s aki emellett még az emberek rossz indulatával is küzdve és harcolva, mindenütt, hova a Gondviselés állította, győzelemre vitte a krisztusi eszmét, amelynek ifjú korában hűséges szolgájává szegődött. Ám hivságos volna a mi ünnepünk, ha rajta csak a tiszteletnek áldoznánk. X. Pius élete többet követel. Hiszen tele van az okos tanulságokkal, melyeket mellőzni annyi volna, mint megfosztani magunkat a tapasztalás legnemesebb gyümölcseitől. Pedig írva van: „Amit nem tudsz, tanuld szívesen másoktól. Bölcsebb leszesz mindenkinél, ha mindenkitől tanulni fogsz.“ Táruljon fel tehát előttünk az ő élete, hogy a gyermek nélkülözéseiből Isten akaratán való megnyugvást, a férfi küzdelmeiből bátorságos erőt, s az aggastyán bölcseségéből lelki okulást meríthessünk.
