Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1907

26

Méltán kiálthatunk fel: „Oh, mily szép a tiszta nemzetség fényességben, mert halhatatlan annak emlékezete, mivel mind az Istennél, mind az embereknél ismeretes“ (Bölcs. 4, 1.)

A tiszta, ártatlan szíveknek meg van a tehetsége, hogy sokszor a lélekből olvasnak, valóságos intuíciójukkal a lélek fönségét hirdetik.

Mint egykor az előkelő, gazdag családból származott rendalapító, szent Benedek, Totila gót király ezredesének, Riggónak álnokságát leplezte le, ki királynak adta ki magát és prófétai lélekkel mondta meg az igazi királynak Róma elfoglalását és kilenc év múlva bekövetkező halálát, szent Imre is a szívekbe látott a „discretio spirituum“ égi ajándékával és megismerte az Istenért lángoló tiszta lelkeket.

Pannonhalmán a szerzeteseknek adott békecsók száma és különbözősége meggyőzte szent Istvánt dicső fiának lelki nagyságáról. A pécsi püspöki székre emelt Mórnak megható esete, kit szent Imre legjobban kitüntetett, örökre hirdetni fogja az ifjúság védőszentjének dicsőségét.

Midőn Michel Angelo elkészítette a választott nép vezérének, Mózesnek, gyönyörű szobrát, a remekmű hatására lángoló lelkesedéssel, művészi ihlettel kiáltott fel: „Szólalj meg most, gyönyörű szobormű!“ Az eszme annyira kiült rája, az élet erejét any- nyira rálehelte, hogy csak beszélni kellett volna. A magyar nemzeti lélek, az ifjúi szív, mint egy művészi géniusz áll meg a magyar nemzet Pantheonja előtt. Itt nem élettelen szobrot lát, de élő megtestesült ideált szemlél szent Imrében. Ez megszólal, tettre hívja fel a magyar nemzet lángoló ifjait. Saját példájával mutatja meg, hogy az erény és a kegyelem csodákat művel s az emberi gyengeséget földöntúli varázsfény veszi körűi, bevilágít a nemzetek útjaiba s mint valami „Lumen de coelo“ ragyogja be a késő századokat.

Boldog csak az, aki a földi korona helyet az égit választja. Dioklecián császár lemondása után virágos kertjében egy növényre mutatva mondá a meggyőződés hangján: „Nem adnám e szép növényt a földi koronáért“. V. Károly Brüsszelben fiára, II. Fü- löpre bízta a kormányzás gondjait, maga visszavonúl egy spanyol zárdába és megvallja, hogy egy napig sem volt boldog és nyugodt a királyi gondok közt, bár korona ékesíté homlokát. Ő is az égi koronát választotta, mint szent Imre, hogy örökre hirdesse Massilonnak XIV. Lajos király koporsójánál mondott szavait: „Csak egy nagyság van, Istené!“ „Csak neki érdemes szolgálni!“