Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1907

8

szegény, elhagyatott, beteg gyermekek számára. Ebben az árvaházban maga személyesen ápolta őket, megcirógatta és játékszerekkel kedveskedett nekik. A kis árva gyermekek, amint meglátták, örömmel futottak eléje és „édes mama,“ „édes mama“ kiáltással üdvözölték. Ezen gyermekekben érezte és látta talán legjobban saját hontalan, elhagyatott árvaságát, a szülői közvetlen szeretet nélkülözésének fájó kínjait. Ilyen lelki hangulatban és mély szeretet mellett nem csodáljuk, ha fagyban, esőben személyesen vitte a kis árváknak az ajándékot.

Egy kedves legenda szerint egyszer télen, amint az ajándékokat vitte, megcsúszott és a nagy kosár legördült s bár tele volt törékeny tárgyakkal, Erzsébet nagy örömére és csodálatára, minden épen maradt.

Bár ilyen nagy szeretet melegétől áthatva valóságos angyalként élt, azért mégis nagyobb tökéletesség elérése végett az önostorozás és a ciliciumviselés sem maradt el. Ilyen lelkűiét mellett nem csoda, hogy gyakran éjjel is felkelt, hogy imákozzék. lsentrudot, udvarhölgyét bízta meg, hogy keltse fel, ha imára talán a fáradság miatt fel nem ébredne. Ilyen hősi léleknél nem is látszik oly hihetetlennek, amit a krónikások írnak, hogy minden pénteken az Úr szenvedése emlékére és nagy böjt minden napján a böjtön kívül az önostorozás (flagellatio) hirdette csodás szeretetét.

Ezen önsanyargatások között is megmaradt jellemének elragadó kelleme. Komoly volt, de sohasem komor, örömmel akart Istennek szolgálni, hiszen a szentírás szerint „a vidám adakozót szereti az Úr“.

Csupa gyengédség és finomság volt a szépséges fejedelemasszony, annál meghatóbb, hogy még a poklosok, fekélyes betegek ápolásától sem riadt vissza szeretete.

Egy alkalommal férje távollétében a naumburgi vár környékén egy bélpoklos ifjút látott, kit senki sem akart ápolni. Erzsébet maga ment hozzá, kimosta sebeit, bekötözte és saját szobájában fektette le az ágyba. Zsófia fejedelem asszony, mikor megtudta, haragra lobbant és felindulva mondta meg hazatérő fiának, Lajosnak, hogy Erzsébet betegséget akar a házba hozni. Erre Lajos az ágy függönyét félrevonta, melyben a beteg feküdt, és a megható legenda szerint a természetfölötti világosság fényében az édes Üdvözítő megfeszített alakját látta a beteg képében. Erre csodálkozással és örömmel bátorította Erzsébetet, hogy csak továbbra is folytassa jótékonyságát, az ilyen égi vendég csak vigasztalást, erőt önt a csüggedő kebelbe.