Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1907

7

Maga Lajos is megcsodálva a fényes ruhát, elragadtatással kérdezte, hogy honnan szerezte a tündéri öltözetet. Erzsébet válasza a nagy meghatottságtól csak ennyi volt: „Az Isten cselekszik ilyen dolgokat, ha jónak látja.“

Atyja hívásának eleget tevén, Erzsébet Magyarországba jött, hogy szép hazáját és szeretteit viszontláthassa. Itt felújultak a régi kedves emlékek. Magyarországban tartózkodása alatt sok szépet hallott nagyon vallásos öccséről, Kálmánról és nagynénjéről, szt. Hedvigről. Mindkettőnek példája nagy hatással volt Erzsébetre és megerősítette vallásos meggyőződésében. Kálmán Galícia királya volt, ki a krakói fejedelem leányát, Salomét vette nőül. Mindketten szüzességi fogadalmat tettek, hogy mint testvérek fognak együtt élni. Szent Imre példáját itt újra látjuk felragyogni. Kálmán később a harcmezőn hazájáért halt meg, Salome pedig a Klarissák zárdájába lépett.

Szent Hedvig példája különösen elragadhatta Erzsébetet, mert vallásosságáról, jóságáról, embertársai szeretetéről valóságos csodákat beszéltek. Szent Hedvig az Isten akaratában való megnyugvásnak, lemondásnak, emberfeletti lelkierejének csaknem páratlan példáját mutatta, midőn a harcmezőn elesett hős fiát felkereste, hült teteme felett e szavakat mondta: „Istenem, köszönöm, hogy oly fiú anyjává tettél, aki vértanúként tudott meghalni hazájáért.“ — Ezen csodálatos anya nagysága bizonyára mindig Erzsébet előtt ragyogott, főleg számkivettetése, az igazi szenvedés és lemondás keserű napjaiban.

Erzsébet édes anyjának gyászos halálát szörnyű körülményeivel itt hazájában tudhatta meg igazán. Ez a múlandóság gondolatában, a bölcs salamoni mondás igazságában csak megerősítette őt.

Thüringiába visszatérvén, folytatta adakozását úgy, hogy a szegények vagyonát méltán tekinthették „spes pauperum“-nak, a szegények reményének. Erzsébet nem nézhette, ha valaki szenved, sír körülötte. Legfőbb boldogsága volt rajtuk segíteni. Maga is a szegényekhez akart hasonlítani, azért egyszerű ruhában karjaiban tartva vitte elsőszülött fiát gyalog avatásra. Ott hálát adott Istennek, gyermekét neki ajánlotta fel, ruháját pedig a szegényeknek adta. A nagy fényűző keresztelő ünnep helyett a szegényeknek adott alamizsna felett érzett szívbeli öröm volt igazi ünnepe. Az anyákat különösen tisztelte s a szegény gyermekeknek szívesen lett keresztanyja, hogy egy okkal több legyen irántuk érdeklődni. Ez a nemes szeretet sugallta neki azt a gondolatot, hogy árvaházat alapítson