Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1904

65 kitűnő minta-másolókat nevelt, akik azonban akkor, amidőn a természet tárgyait önálló megfigyelés alapján akarták lerajzolni, kénytelenek voltak elölről kezdeni a tanulást, vagyis csupán minta- másoláshoz hozzászoktatott szemüket előbb a természet tárgyainak észrevevésére, látására kellett kiművelniük, miközben technikai fejlettségük aránytalanul nagyobb lévén, kezdetleges megfigyelő- képességüknél sok esetben a. rajzolást abbahagyták, kedvüket is elveszítve. A IV. főcsoportot a székesfővárosi uj tanterv alapján készült s Györgyi Kálmán rajzfelügyelő által küldött rajzok képezték. A rajzok természetes tárgyak képeit tüntetik föl. Egyszerű tárgyak árnyékolással, festéssel, a IV. osztály egyszerű levelet, virágot, gyümölcsöt stb rajzol és fest s ezek úgy a formai, mint technikai szempontból kifogástalanok. A fokozatos, nagyarányú haladás látszik rajtuk. Könnyed és értelmes rajzolásmód jellemzi úgy az árnyé­kolt, mint a festett rajzokat. Látszik, hogy a gyermekek kedvvel foglalkoznak vele, amiről külömben tavaly még Budapesten szemé­lyesen győződtem meg a szünidei kurzuson. A kézügyesítő, illetőleg festési gyakorlatok a technika keilö irányú fejlesztését célozzák és alkalmat adnak a díszítménytervezésre, az önálló foglalkozásra. És végül most már ha összehasonlítjuk a régi és az új rend­szerű tanítást, azt látjuk, hogy a régi rendszer IV. osztályú tanulója néhány görbevonalú formát képes csak megrajzolni, a festési vagy egyéb technikát nem ismeri, az ösztönszerű rajzolás egyenes vonalú ház rajzává alakul, keze nincs kiművelve, szemét sem szoktatta hozzá a természet tárgyainak megfigyeléséhez. Ezzel szemben az uj rendszer IV. osztályú tanulója mindezeknek bir­tokában van. Elsősorban tud megfigyelni s a megfigyelteket vissza­adni. Technikai készsége a megrajzolt dolgokkal arányban áll, az elemi ornamentikát is ismeri. Roppant nagy a külömbség a kétféle rendszerben tanult gyermekek illusztrációi között. A régi rendszernél pár vonalból álló emberi alakot és végtelen sok egyenes vonalú házat19 láttunk, addig az uj rendszer tanulói rajzaikon minden alakot nagyobb arányban, a részletek pontos megfigyelésével készítettek el, vagyis akkor, midőn önállóan illusztráltak, tudták a már kiművelt látó­érzéküket használni, sokkal jobban tudtak megfigyelni és a meg­figyelteket visszaadni. 19 Faragó Jenő, Pap Margit. Természet után is rajzoltak egyesek : Király Mariska, Tóth István, Kalocsa Miklós, Bogdánffy Géza és Viseehradszky Sándor. 5

Next

/
Thumbnails
Contents