Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1904

20

kel, hogy néha azonosítja magát vele. így például, midőn a bogáncslevélről azt mondja, hogy akkora, mint egy kőtő, sőt némely helyen a bogáncsok valóságos nagy erdőt képeznek, melyben a gyermekek járhatnak-kelhetnek.

íme, így ír Andersen. Azaz rosszul mondtam, ő nem ír, hanem beszél. Ha az ő meséit olvassuk, önkéntelenül megszólalunk, mert ezek a mesék beszélnek és bennünket is beszédre késztetnek.

: És ez az előadásmód Andersen hatásának egyik titka. Naiv ő beszédmódjában, hasonlataiban, álmaiban, gesztusaiban, szeretetében és ellenszenvében, szóval egész mivoltában. De Andersen ezenfelül, úgyszólva, sóba sem ír ihlet nélkül; amely mese meg van parancsolva, az ö előtte nem az igazi; az igaziak maguktól jönnek, a fején kopogtatnak és azt mondják: itt vagyok. Hozzá a mese akkor jön, amikor kedve van rá, mondja a „Bodzafa szellemében“.

De mindez nem elég. Andersen a valóságra alapítja meséit. Azt tartja, hogy a legszebb mesék mintegy a valóságból nőnek ki. Mosen Gyula német költőnél járván, ennek kis fia útitársul egy cinkatonájával ajándékozta meg, hogy ne legyen olyan nagyon egyedül. Andersen otthon ebből a naivitásból egy gyönyörű mesét alkotott.

És Andersen még a felnőtteknek is nyújthat élvezetet és pedig olykor még a kedélyteleneknek is. Mert az ő meséi közönségesen valamely szép eszme hordozói, a legszebb allegóriák, melyeket képzelhetni. A „Harang“, az „Árnyék“, a „Rút kis kacsa“ és számos más olyan mese van az ö gyűjteményében, amelyek bámulatosan egyszerű eszközökkel a legszebb költői köntösben mutatják be az eszmét. Hogy mindazáltal találkozunk emberekkel, akik ennyi jó tulajdonságuk mellett sem nagy kedvelői az Andersen-féle meséknek, annak oka közönségesen egyes elhibázott meséken kívül az illető olvasó kedélytelen volta. Mert Andersen meséi első sorban a kedélyhez szólnak, naiv kedélyt kívánnak. Az ő érzelem- és gondolatvilága a germán gyermeké. Innen van, hogy ezek a mesék éjszaki hazájukon kivid különösen Német- és Angolországban lettek örökre népszerűek. Kevésbbé terjedtek el e művecskék a román tartományokban és legkevésbbé Franciaországban. Mert a francia gyermek korán elveszti kedélybeli naivitását, korán érik és neki a mesék mihamar gyermekeseknek tetszenek, melyeket olvasni szégyel. A kedélybeli üdeséget a germán gyermek tovább őrzi meg s tudjuk általában, hogy a germán világ első sorban a kedélyesség világa. Ezzel nem akarom