Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1904
8 csak azért égett e földön, s azért dobog a mennyben, hogy Istent és gyermekeit lángolón szeresse. A liliom a tisztaságnak, ártatlanságnak, a szeplőtelen fogantatásnak legszentebb jelképe. A fájdalom tőre s a tátongó seb a résztvevő szeretetnek, a velünk könnyező léleknek hű kifejezője. A rózsakoszorú az erény legszebb virágait jelenti, melyeket hő szerelnie melegével éltetett mindenkor. Méltán írja tehát róla Erdély lánglelkű püspöke: „Valóban nagy dolgokat müveit vele a hatalmas Isten, mert bár gyarló emberi testünkből vétetett, harcot a test és lélek között még sem ismert, bár csecsemő volt, - eszének teljes birtokában, — forróbban szerette Istent az ég összes angyalánál, halandó volt bár, mégis a szeretet legnagyobb elragadtatásában küzdelem nélkül adta át lelkét az égnek, de a mi Isten szereidének legfelségesebb jele, a szent Szűz koronájának legragyogóbb ékessége, bűn nélkül fogathatott, inár léte hajnalán az isteni kegyelem fényében tündökölt, hiszen illett, hogy a legszentebb anya tisztább, szeplőtelenebb legyen az ég minden angyalánál“. Jól tudja ő ezt s azért kiált fel szíve hálájával : „Magasztalja az én lelkem az Urat, mert nagy dolgokat müveit velem a hatalmas!“ A kereszténység megalapításával két eszme lépett a világba, mindkettő Máriában testesült meg: az Istenember és a Szűz- anyaság eszméje. A legnagyobb, a legfönségesebb egyesülve a leggyengédebb eszmével. E két hatalmas erő rontott le minden mithoszi vallást s adta meg a férfinak, de különösen a nőnék a teremtés koronáját megillető méltóságot. Hogy megérthessük a megmérhetetlen távolságot, mely az ó- és új-világot elválasztja, elég Vénusz kultuszát a legszentebb Szűznek minden teremtményt felülmúló tiszteletével összehasonlítani. Az ó-vallást hűen tükrözi vissza Niobe, ki merev, hideg, reménytelen fájdalmában kővé válik, az igaz, újabb vallás erejét mutatja a kimondhatatlan áldozati fájdalomban megdicsöűlt, a szeretet lángjától új életre ébredt legszentebb Szűzanya. Nem hiába harcolt az egyház kezdet óta e két eszméért, mert az egyház e két eszme nélkül elvesztené minden varázsát, nélkülözné alapját, eszményi voltát, nem lenne oly kedves, szelídségtől, szeretettől sugárzó annyira, hogy első tekintetre már az ember egész valóját a legszentebb érzelmek hatják át. Hajdan a művelt világ fenkölt szellemei Athénbe siettek, hogy az ékesszólás és a tudomány csodáit hallgassák. Ök csak azokra hatottak, kik szellemi műveltségükkel szárnyalásukat kö
