Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1903
— 32 font szék és egy ágy, amelyben azonban nem szokott aludni, mert az ő fekvőhelye a pad volt és párnája valamely vastagabb könyv. Sohasem fűtötte a szobáját, kivéve ha olyan vendége jött, a kit fogadnia kellett. Egy kis fiú teljesítette körülötte a legszükségesebb szolgálatot. A napnak és az éjnek bármely órájában készséggel elment oda, a hova hívei hívták. A legnagyobb pontossággal végezte lelki teendőit; szolgálatkészsége nem ismert határt; Isten igéjének hirdetésében és a gyóntatószékben fáradhatatlan volt. Jól tudván, hogy az istenitiszteletnek külső fénye és dísze igen nagy hatással van a lélekre, ez irányban minden lehetőt megtett. S miként híveinek leikéről, akként gondoskodott azok testéről is. A legszükségesebbet is megtagadta magától, hogy mindig legyen valamije szegényei számára. Ha valamely menyegzőn volt, az ünnepelőket arra kérte, hogy hívják meg az Üdvezítőt is, és ez alatt szegényeit értette. Temetések alkalmával eltörölte a fölösleges gyertyaosztogatást s a helyett bort, kenyeret és egyeb élelmiszeri kért, a melyet aztán a halottnak lelki üdvéért mondott mise után a templom előtt a szegények között osztogatott ki. Ha neki ilyen alkalommal egyet vagy mást küldöttek, az is csak szegényeinek juLott. Gondos szeretete megkétszereződött, ha valamely hívét, különösen szegényéi látogatta meg. Szegényesen, de a legnagyobb önfeláldozással ápolta őket. Ha valamely beteg olyan nyomorult szegény volt, hogy ágya sem volt, akkor a magáét küldte oda neki s ismételten megtörtént, hogy nem kapott belőle vissza semmitsem. Különösen a szégyenlős szegényekre volt gondja. Azokon mindig annyi gyöngédséggel tudott segíteni, hogy benső meghatottság fogta el őket s lelkes tisztelet és szeretet támadt szivükben a jó atya iránt. Ez lett mihamar hívei között a neve (le bon pere de Mattaincourt.) Nem lehet csodálni ilyen körülmények között, ha Mattaincourt mihamar egész más lelki alakot ölt s az ifjabb nemzedék a keresztény erkölcsösségnek és áhitatnak mintája lesz. Érthető, ámbátor le nem irható az a szeretet, tiszteiét és ragaszkodás, a mellyel a lakosság az ilyen lelkiatya iránt viseltetett. Bizalma a jó atya iránt határtalan volt, tanácsát az élet minden viszonyában kikérték, véleménye előtt, mint valami f'ensőbb szózat előtt meghajollak. Egész Mattaincourt úgyszólva egyetlenegy családot alkotott, a mely Fourier Pétert tekintette atyjának. Ha vendégje került, akkor mindenki sietett minden szükségessel ellátni őt, a
