Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1900
' ■, ■' . ■ Ű ' ; •' ' . í ben az a sejtelmes, megnevezhetetlen, titkos érzés, a mely egy szobornál, egy képnél, egy költeménynek pár soránál fölvillan s megremegve, édes gyönyörrel, félénk tisztelettel, meghatva mondja : szép. A szépben azonban igazságnak kell lenni. Kalocsaynak a szépet erősen keresett, s túlzott és szokatlan ellentéteket hajszoló baroque-stilű költeményei ezért nem hatnak, mert az igazi érzésekben nem lakik keresettség. A szépnek és igaznak azt a sejtelmes érzését minél több emberben kelti föl a költő, annál nagyobb művész ; ha nemzedékekben, minden idők emberében, örökké, folyton, — akkor legnagyobb. Megfordítva ez a tétel szintén áll; tehát akkor nagyon vékony költői ér az, a mely csak egy forrásból táplálkozik, mint Lévayé is, a ki valódi, igaz alapon indúl.ugyan el, de költészete csak a fájdalom hangját tudja hallatni. Nem kell idéznünk Chateaubriand-t: „A teljes boldogtalanság kifáraszt, elidegenít: hiányzik belőle a remény és mosoly“, magunk is érezzük a fárasztó egyhangúságot. Mert igaz ugyan, hogy Lévay még fájdalmas borongásában sem boldogtalan és igyekszik is fájdalmának hullámzását, hol sötétébb, majd derűsebb, megnyugvó árnyalatokkal élénkíteni, de a finom különbségeket nem mindig veszszük észre, csak szűk kört látunk azért magunk körül. Sokszor maga is belefáradva más hangba csap át, de megszokott érzésétől szabadulni nem tud ; sőt érleli, fejleszti, ápolja magában, mikor fél az élettől, annak küzdelmétől, sóvárog a magány után, de sebének vérzését ott sem állítja el, hanem sokszor mintha gyönyörködnék a lassan szivárgó piros vérben. Pedig nem erőtlen, gyönge lélek, a kit lever, lesújt a sok csalódás, csapás, — csak gyöngéden érző szíve van, a mely azonban tele van hittel, reménynyel, vigasztalással. Édes anyjának halála, egyetlen testvérének elvesztése ihletik meg melegebben; tiszta érzésében könnyező fájdalma mellett a szeretet sóvárgó hangja sír ki; enyhülést az elvonulás csendjében, a rajongásig szeretett természetben keres, a melyet oly benső érzelinességgel fest és énekel meg, természeti képeinek hátterét oly melegséggel alkotja meg, mikor az ö szívének borongó érzése szólal meg ezekben, hogy valóban leikéből fakadt, meleg reflexióknak érezzük azokat. Fájdalmának tisztasága, nemes egyszerűsége épen odaillik azokhoz az egyszerűségűkben is erőteljes természeti leírásokhoz, a melyekbe bele tudja vinni egész szívét és annak mélységes érzését. Nem könnyeket erezünk ezekben, de elült fájdalmakat, a melyek nyomán mintha mosoly fakadna és a reménytelenség sötétsége
