Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1900
— — — —^ 46 helyett a bizalom fénye világlik felénk. — Papi hivatása is sok csalódással, keserűséggel jár; tövisek vérzik meg, a melyek hegye beletörik szívébe, de az emberekben, életében való csalódása nem tudja úgy leverni, annyira megbénítani szárnyait, hogy hite újra föl ne emelje és repülésre ne késztesse. Nem benső harcz, lelki meghasonlás ez, mert hiszen szereti pályáját, a melynek magasztos küzdelmei ideális lelkét csak bátorítják, erősítik és az ég felé irányítják, mert a másokéi t szeretetből fakadó lemondásáért onnan felülről várja az örök, nem földi, hervadó babért. — Szereti az embereket is ; ha össze is rombolják egy-egv ábrándját, légvárát, nem zárja el tőlök szívét és nem esik kétségbe, újra építeni kezdi, bár tudja, hogy ismét romokban fogja találni. Ehhez ideális lelke, hitéből fakadt megnyugvása, az Isten jutalmában való bizalom ad erőt. Minden fájdalma, csalódása mellett is béke él szívében ; hite oly erővel és mélységgel nyilatkozik meg imádságszerű, egészen vallásos költeményeiben, annyi megnyugvással viseli a szenvedések keresztjét, hogy hangjának közelien melegsége, a kételkedés árnyéka nélkül való erős bizodalma minket is erre ösztönöz. Lemondásában, vallásosságában, az ünnepekre írt és a Boldogságos Szüzet zengő dalaiban sem érzelgős sentimen- talismus, sem keresett kenetesség nincs, csak erő és mélység; őszinteség és igazság. Ha ezeket megtaláljuk hazafias költészetében és korához intézett szózataiban is, észrevehető mégis, hogy a szív egyszerű meleg otthonában sokkal jobban érzi magát, mint az eszmék magas világában. Szerotetét gyűlöletté, fájdalmát haraggá és átokká nem tudja átváltoztatni még az sem, ha vallástalan korának hitetlenségét, istcntelenségét, léha, anyagias irányát látja — bár szinte már kívánnék hallani a változatosság miatt is az ingerültség dörgő, riadó hangját — érzelmes szíve fohászban, imádságban enyhül meg ekkor is. Kedélyének mélységéhez, gyengéd érzelmességéhez nem is illik ilyen hang, ezért legjobbak azok a kis, apró dalok, sóhajok, a melyekből megnyugvó, reménylő, hívő bizalma, fájdalmának enyhülése szól hozzánk Ez az oka azonban annak is, hogy fárasztóvá, egyhangúvá válik. Ha nem is kívánjuk, hogy villámokat, háborgó érzéseket, lobbanó, pusztító tüzet vigyen csupán csak hangulatot keltő, szép technikájú költészetébe, de azt várnók, hogy esengő esdeklései, folytonos merengő fájdalma helyett legalább a természetéhez annyira illő magasztos hivatása ihletné meg többször lantját, a melyen oly kevés húr van. Papi életét annyi közellenséggel, meleg egy-
