Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1900

és beteges érzelgősségre vallana, ha nem akarnánk élni a földön. A katholikus vallás csak a fanatikusok szemében a gyász, a szomorúság, a bánat vallása, pedig fényesség, vigasztalás, öröm, és lelkesítés lakik benne. Ha tehát a vallás általános és emberekre ható akar lenni, természetes, hogy az ebből fakadt költészetnek is csak akkor van jogosultsága, ha nem tagadja meg szülő anyját. Az nem nevezhető sem a katholikus vallás, sem az emberiség költőjének, a ki — mint Kalocsay — azt énekli magáról: „Nem ért meg engem e világon, e nagy világon senki se.“ Hisz akkor tárgytalanná válik költészete, ha senkitől nem értett, senkinek sem szóló érzésekről, tettekről énekel. Az emberekhez hozzáférni, azokra hatni, hozzájuk szólani — pedig valószínű, hogy Kalocsay is ezt akarja — csak emberi nyelven lehet. Az Istennek tíz parancsolata is emberi nyelven hangzik. — Szólunk azonban mégis Kalocsayról, mert költészetében túlfinom gyengédségen, beteges érzelgősségre valló eszmélkedésen és ábrándozáson kívül egészséges és hatni tudó érzéseket és gondolatokat is találunk. Nem csupán az égnek zengi emberi érzelmektől megfosztott dalait, de beszél a földi emberekhez is. — Különben nyelvén, gondolat- menetén is erősen megérzik az, ha tökéletesen át akar szellemülni. Annyi erőltetettség, természetellenesség és még szellemtelenség is van eltorzított, valójukból kiforgatott ilynemű dalaiban; önmagára erőszakolt hangulatai annyi ürességgel tátongnak felénk, és dagályossá válva sokszor oly prózai, sivár nyelven mondja el erkölcsi tanításait, hogy lelkűnkben nemcsak virágot nem fakaszt, de elhervasztja a benne nyílókat is. Természetesség nélkül a természet virágaihoz, íjkotásaihoz és jelenségeihez fűzve gondolatait és érzelmeit szertelenségbe téved, illat és gyökér nélkül való virágokat ültet. Színezése oly íaKó, álmainak, ábrándjainak országa oly fénytelen, kihalt és élettelen, hogy szinte menekülni kívánunk abba a földi világba, a melytől pedig elijeszteni akar. Az pedig nem lehet igaz, őszinte érzés, a melyik hatni nem (ud, sőt épen az ellenkező végletbe visz. — A lemondást zengő dal- cyklusa is ebben a nagy hibában szenved Mintha fejtegető, meg nem győző morálja nem is az egészséges katholikus erkölcstan földjében gyökereznék. Egyhangú érzésekkel, kevés változatossággal, erősen keresett ellentétekkel visszahatást kelt bennünk. Folytonos, meg nem élénkített siránkozása, a melynek valódi alapját nem érezzük, émelygőssé válik, a melynek keserű benyomásaitól menekülni igyekszünk. — Mindezt csak általánosságban mondjuk e fajta