Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1900

ség vala a mélység színén, és az Isten lelke lebeg vala a vizek fölött. És mondd Isten: Legyen világosság! — És lön világosság.“ Az igazi szép nem a külsőségekben rejlik. Ezzel nem azt mondjuk, hogy Gyürky nyelvében ragyogást, pompát, kápráztató fényt, illatot találunk, ezek legnagyobbrészt hiányzanak költészetéből, hanem keresettségre akadunk. Gyürky nagy gondolatok megéneklője akar lenni; oly hatásos hangon szeretne szólni századához, mint Mindszenty, vagy oly nagy eszmékkel, mint mestere, Kemenes, de eröltetettség, üresség érzik ki akarásából. Ha Rudnyánszkyval Gyürky is kisebb érzések dalolója marad, hatásában nemcsak megközelíti, de túl is szárnyalja őt. Nagy, általános érzések fölkelléséhez nagy, általános gondolatok szükségesek. Gyürky ezekhez csak a színezetet tudja megadni, de belső tartalom hiányzik nála; innen van, hogy oly sokszor kirívó az ellentét a nagy, megrázó, erőltetett hang és az a mögött rejlő üresség között. Tanult, de el nem sajátított és egyénivé nem tett hang hatástalanul hangzik el. Gyürky pedig úgy tanulta el hangját Mindszentytöl s főkép Kemenestől, de mélységet, erőt ennek nem tud kölcsönözni. Úgy tetszik nekünk, hogy Gyürky sokszor az újságíró hamar lázba hozott érzésével Írja ódáit. Vezérczikkeket a verselő igen, de költő nem tud ódában megénekelni. Mintha Gyürkyt az élet gondja hajtaná, űzné; annyi elfoglaltság mellett pedig nem tud addig elmerülni egyetlen érzésbe, a míg az szívének lüzében felolvad és igy ha megkapja —- akár önkéntelenül, akár erőltetve — csak egy múló hangulat is, siet papírra vetni, mielőtt azt átformált, egyénien mély érzelemmé fejlesztette volna. Ebből magyarázható, hogy csatára hívó szózatai legtöbbször üres szólamok gyanánt hatnak ránk. Pedig ezek teszik költeményei nagy részét, de haragja túlzott és erőitett, mikor a támadók ellen riad, buzdítása meg erőtlen, ha lelkesít. Krisztus papját a harcztól, üldözéstől nem félő bátorságra buzdítva gyönge hangon az írás szavára figyelmezteti: Noble timere ! Ép ily erőtlen az a bit, a mely Sión dalából kicsendül: „Én nem halok meg! Én feltámadok!“ Biztatása, lelkesítése, kesergése, fájdalma úgy hat ránk, mint egy dörgő, sziporkázó — de hatástalan tűzijáték. Az átok- túlzó hangja, a pusztulást, vészt, vihart dörgő zugás nem fakad Gyürky egyéniségéből; szelidebb, érzésteljesebb hangon pedig tudna korára hatni, mikor könyörgés száll föl szívéből századáért; a keresztre irányítja a tekintetet, vigasztalja nyomorúságában és a socialismus lázadó hangjára a békével, szeretettel felel. De leg41