Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1900
28 sírva vigasztalódni akar, a múltba tekint vissza vágyó, epedő lélekkel, a melynek nagysága megkapja; de ha feltűnnek előtte a múlt pirosló sebei, ismét aggódva fél és könyörögve esdekel hősi népe Anyjához, Nagyasszonyához ; a kinek magasztalva zengi dicséretét, ha megihleti az ő varázslatos, mennyei szépsége, a mely a szeretet magasra lobogó lángját gyújtja fel szívében. — Ha Istenét zengi, a fönségig emelkedik a hangja. Az erős hit világát gyújtja fel a szívekben s ennek vakító fényénél nézi, magasztalja, dicsőíti és imádja Őt, a kinek kezéből került ki minden s a ki magában foglal mindent: mérhetetlenséget, magasságot, időt, szeretetek Az emberből a lelket énekli meg s a halhatatlanság gondolata a végtelenséghez vezeti. — Ha Egyházának dicséretére és védelmére kél a dal, akkor is ennek hatalma, a századok véres viharaiban megedződött ereje, az orkánokat semmibe vevő sziklaszilárd alapja ragadja meg. — Kicsiny faját, féltett nemzetét is az egész emberiség, az egész világ nagy arányú keretében vizsgálja sha elborul szeme a megfestett képen, nemzetével együtt önmagát is a Mindenható annyiszor érzett segítségével bátorítja. — Subjectiv lyrája fájdalmas; könnyek, sóhajok szállnak szívéből, vágyódik egy jobb világba s megái módja annak pompázó fényét, lelke meg csak zokog, hogy oly messze és elérhetetlen az ö vágyainak országa. De nem válik egyhangúvá és nem úntat, mert nem a sötét vigasztalanság megdöbbentő képét rajzolja, hanem bevilágít a remény fényes jövőjébe. Ha megérzi is az életet, közelebb áll a természethez. Festő erejét, hasonlatait, pompázó képeit ebből meríti. De nem abból az egyszerű, érzelmes, hanem a szenvedélyes, nagy arányú természetből. Nem a csendes alkony, de a viharzó orkán; nem az erdők mélyén nyíló kis ibolya, de forró égöv káprázatos színű, kábító illatú virága kell neki. A inig Mindszenty vallásos idealismusát szerencsés kézzel az élet realismusával vegyíti, Kemenes természeti képekkel realizál. De épen ezek használatánál erősen megérzik rajta a belső formaérzék hiánya. Nagy érzések, nagy gondolatok lüktetnek benne, a melyekhez nagyarányú természeti képeket választ s ezek ismét új gondolatokat, érzéseket fakasztanak benne, a melyeket ki nem válogatva, a mint elébe tódulnak, le is ír és így kitéréseivel messze elkalandozik fölvett tárgyától. Mindez azonban keveset von le Kemenes tagadhatatlan nagyságából. A nagy érzés és szenvedély mellett tartalmas gondolatit költő, a ki a Mindszenty után következő korban a leghatalmasabb
