Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1898

13

különösen azon osztályok gyermekeit, melyeket irányadóknak nevezünk, mert társadalmi helyzetük, állásuk és neveltetésöknél fogva arra lesznek hivatva, hogy a tömegre döntő befolyást gyakoroljanak? Fájdalom ! az ízlésnek, egy a mienknek nem mondható művészet iránt való hiú előszeretetnek ürügye alatt a pogányság szellemét oltjuk beléjök, és nem látjuk be, hogy sem jó ízlést nem adunk nekik, sem a művészet szellemét nem csepegtetjük beléjök, hanem ezen felül még megfosztjuk attól, a mi életet és erőt adna nekik, sőt később hatalmassá tenné őket; rendszeresen távol tartjuk a valódi szépnek forrásától, a keresztény szépnek élő vizeitől, és miként nem régiben mondotta egy híres francia akadémikus: „mikor azzal az oroszlán velővel kellene az ifjúságot táplálnunk, melyet az egyházatyák nyújtanak, nyolcz éven keresztül egyébbel sem kínáljuk, mint a pogány bölcseség száraz kenyerével és szomjat nem oltó italával.“

„A jövendő a többi között azon is fog ámulni,“ mondotta a protestáns Gasparin, „hogy egy magát kereszténynek nevező társadalom gyermekeinek 7—8 legszebb évét kizárólag a pogányok tanulmányának szentelte.“ (Avenir de protestantisme.)

„Nézzétek csak egy kevéssé azoknak a balfogásait, kik bennünket nevelnek,“ mondotta Napoleon Szt.-Ilona szigetén. „Arra lennének hivatva, hogy távol tartsanak bennünket a pogányság és a bálványimádás eszméitől, mert ezeknek képtelensége kihívja már zsenge elménket is, és a szenvedőlcges, tétlen hitre készíti azt elő. A helyett a görögök és rómaiak és azoknak myriad istenségei között nevelnek bennünket. Ilyen volt, betű szerint, az én elmém fejlődése. Szükségem volt a hitre, és hittem; de hitem sok mindenben megütközött és ingadozó lett, mióta okoskodni kezdettem, és ez vajmi hamar bekövetkezett, tizenhárom éves koromban.“ Hagyjuk hát már egyszer abba a nevelésnek ezt a képtelen rendszerét, a tisztán pogány classicismus tanítását! Virradjon ránk egy nagy és szép nap, a melyen, ha kell, bátor küzdelem árán kereszténynyé neveljük drága ifjúságunkat! De nem úgy, hogy a múlt végletéből a jelen végletébe tereljük. Nem fogjuk ifjúságunkat szentbeszédek, homiliák, elmélkedések és paraphrasisok olvasásával meggyötörni; nem is fogjuk a pogány szerzőket kiküszöbölni, mert hiszen senki sem tagadhatja, hogy azoknak mértékletes tanulmánya nagy haszonnal jár elménk, sőt szivünk kiművelésére is; hanem keresztény és pogány classicusokat olvastassunk, párhuzamosan és folytonosan összehasonlítva. Ez a katholikus egy