Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1897
18 collegiumban, hogy innen megkezdje hódító útját az egész magyar földön. A pestis 1586. a jézsuiták házait súlyosan meglátogatta. Kolozsvárott ekkor harmincz jezsuita volt, s ezek közül húszat vitt el a szörnyű kór. De ez nem volt csoda; hiszen a jézsuiták nem maguknak, hanem az országos csapás által annyira sanyargatott füveiknek éltek éjjel-nappal. Különösen fájdalmas volt a jézsuitákra nézve Capecius Ferdinand, Ardulíus .János és Faníonius Jeromos miséspapoknak, Schipperus Orbán és Rzelloni János laikusoknak elvesztése. Capecius 1586 júl. 1. halt meg Kolozsvárott, mint rector, életszentség hírében, mint a ki örökké égett a lelki buzgalomtól és fáradhatatlan volt a hit hirdetésében. Ardulíus a Collegium Germanicumban nevelkedett Rómában, aztán később, mint jézsuita Vangrovit/'össz a 1 Kolozsvárra jött s a gymnasiumban latin és görög nyelvet tanított úgy az alsó, mint a felső osztályokban; majd az ujonczoknak és a templomnak lett felügyelője és kitűnt alázatossága és jámborsága által. Meghalt Kolozs-Monostoron, a hova a collegium egyrésze a pestis elől menekülve vonult. Tizennyolcz nappal utána halt meg Fanfonius, szavaiban és tetteiben angyali szelidségü férfiú, a Mária-társulat elnöke, gymnasiumi igazgató, a szegény tanulók regense, csodálatos állhatatosságú férfiú, a ki mindig ott volt a betegek körül. Eleinte rhetorikát és dialecticát adott elő, azután bölcselettant. A két laicus hasznavehetősége és lelki ereje által tűnt ki. A nagy csapás, a mely úgyszóllva egy hónap lefolyása alatt érte a kolozsvári jézsuitákat, súlyosan érintette nemcsak a lengyel provinciálist, hanem István királyt is, a ki többször megkönyezte Capecius atyát, a kit az állandóan betegen fekvő Leleszi helyébe Zsigmond fejedelem nevelőjének szánt. Egyúttal nem szűnt meg Aquaviva Claudius jézsuita generálishoz leveleket írni újabb jézsuita atyákért, s különösen sürgetni, hogy Capecius atyához hasonló férfiak küldessenek Erdélybe. Azonban csapás csapást ért. István király az egész keresztény világ fájdalmára meghalt 1586 decz. 13. Két végrendeletet hagyott, egy régebbit és egy utolsó napjaiban sajátkezüleg Írottat, a melyet azonban erejének elapadása miatt nem tudott befejezni. Ebben sok egyéb után Báthori Zsigmondhoz intézi szavait és a többi között ezeket mondja: »Hozzád fordulok, legkedvesebb unokám, Erdély fejedelme, Báthori Zsigmond, s mindenekíölütt a kolozsvári és a fehérvári coJlegiurnokat hagyom és bízom rád,
