Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1896

58

S ha a modern franczia drámaírók annyira szeretik hősnőiket egy-egy hatalmas szenvedély által a hűn fertőjéből kiemeltetni ; ha annyira kész a modern drámairó hinni a szenvedély tisztító, mindenható hatalmában: miért lázadozzék hitünk, erkölcsi érzésünk éppen akkor, a mikor egy vallásos gyakorlat üdvözítő voltáról van szó ? Úgy vannak bizony a mi modern aeslhetikusaink a Calderonféle autóval, mint sokan a legendákkal, a szentek csodás életével; egyszerűen tagadnak és elvetnek, feledve, hogy sok-sok szem- és fültanú hitelesíti a szentek életét, s hogy sok úgynevezett történelmi, de vajmi ingadozó alapon álló »igazság« (!) mindenki által hirdettetik.

A mű csodássága — a vallásos tartalomnál fogva — természetszerű.

Szó sincs róla, hogy azért Calderon műve ellen ne lehetne alapos kifogásokat emelni. Mindenesetre a tárgy természete daczára is jobban kellene érvényesülnie benne a tudatos akaratnak a szeszély és oktalan hóbort helyett; Eusebio el- bújdosása és rablóvá levésé nincs eléggé megokolva. Ízlésünket sérti a tíil nevű »villanó gracioso« (paraszt-gracioso, Hanswurst) otrombasága, különösen a kereszttel űzött tréfája. Azonkívül sok az elbeszélő rész ez autóban, mely minden hibája mellett igen kellemes olvasmány. Délszaki népnél előadása rendkívüli hatást érhet el ma is; nálonk azonban alig lenne színre hozható.

Calderon autói között egyike a legérdekesebbeknek az, a melynek czime »A világ nagy színháza«, El gran teatro dél mondo. Igen alkalmas arra, hogy az embert bevezesse e sajátságos irodalmi műfaj különös, kiváló szépségeibe, a melyeket a protestánsok fölötte ritkán és más országok katholikusai csak hosszú tanulmány után tudnak a kellő mértékben méltatni. Az egész nagy világ színpadi ábrázolása, a melyet Calderon ezen autóban nyújt, kiválóan szép, mély értelmű és költői. A drámának czime az is lehetne: Az élet színjáték«; mert hiszen autónknak alapgondolata épen az, hogy föltüntesse egész részletesen mindazokat a hasonlóságokat, a melyeket az élet és egy a színpadon eljátszott darab között láthatunk. Ezen gondolat nagyon eredeti drámai kivételt nyert. Föllép előttünk az Atyaisten képében a mester, a ki elhatározta, hogy az életnek változatos játékát elénk varázsolja; ő maga a darabnak égi szerzője, mivel ő alkotta az embert, törvényeiben ő szabott cselekedeteinek mértéket s ő ruházta fel egyúttal szabad akarattal. A rendező szerepe a mester parancsa szerint a személyesített Világé; ez állítja elő a színpadot s osztja el. a mi a szerepekhez tartozik. A szerepeket magukat előzetesen a Mester osztja szét. A személyesített Törvény a súgó, a ki a színészeknek segít, hogy ha feledékenységből vagy más okból szerepökhől kiesni készülnek. A cselekvő személyek személyesített gyűjtőfogalmak, vagy