Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1896
11 tartottak Lissabonban 1619., midőn IV. Fiilöp ott időzött. Ezen a napon beláthatatlan tömeg csődült össze a portugall fővárosban. Madridban a XVII. század óta senki sem hitte lehetségesnek, hogy a királyok részt ne vegyenek az úrnapi ünnepségekben, nyilvánosan mutatván meg alázatosságukat a királyok királyának ; csakis felette súlyos betegség esetében maradtak el a közájtatosságtól, de még ha betegek voltak is, legalább szenvedőlegesen ott voltak a körmeneten, mint azt 111. Fülöp mutatja, a ki betegségében a Santa Maria templommal szemben lévő Uceda-palotába vitette magát, s onnan szemlélte elapadó életerővel a körmenetet, mely után túláradó királyi hálájában fölséges emléktárgvgyal ajándékozta meg Uceda herczeget. De ha a király betegsége oly nagy volt, hogy szobáját sem hagyhatta el, akkor a körmenet útját megváltoztatták s az Oltári Szentséggel a királyi palota erkélye alatt mentek el, a honnan a haldokló IV. Fülöp utoljára látta népe vallásos lelkesültségének páratlan nyilatkozatait. Természetes, hogy a királyi példa az alattvalókban annál erősebb lángra gyújtotta a buzgalmat. Az egyház és a trón, a papok és világiak egyetértettek a szent lelkesültség közepette s a közörömbe belevegyült az egyéni lelkesedés hangja. Az utczák ezen a napon hatalmas székesegyházakként hatottak a nyüzsgő tömegre. Ott lehetett látni fényes öltözeteikben a mágnásokat és főpapokat s mellettük egy-egy jámbor társulatnak szegény fráterjét; és mindannyi az ájtatos hevület félreismerhetetlen jelei közt vitte gyertyáját vagy fáklyáját az Isten dicsőségére. A legelőbbkelő állású emberek példát adtak a népnek, békével, sőt örömmel viselvén az ilyen nagy ünnepség elkerülhetetlen kellemetlenségeit és fáradalmait. Az egyik évben ajkról-ajkra szállt az a hír, hogy a mennyi rab a városi börtönablakaiból meglátta a királynőt, mindannyi bi'mbocsá- natot nyert. Egy másik évben Barberini bíboros ritka buzgalma volt a közbeszéd tárgya; a bíboros ugyanis a Oltári Szentség őrizetét vállalta magára és kitartásával mindenkit bámulatba ejtett. 1652. az uralkodó áhítata ragadta el a népet; zivatar lepte meg a körmenetet, de a király parancsára tovább és végig járta útját a szokott módon, s a fejedelem végig hajadonfővel maradt A fejedelmeknek és az alattvalóknak ezen szívbeli egyesülése a vallásban nagy hatású volt, a mint azt számos példa bizonyítja. Egyik úrnapi körmenet alkalmával egy lelkes munkás áttörte az őrség sorait és a földre vetve magát, föltartóztatta IV. Fülöp királyt s pedig nem azért, hogy személyes háláját fejezze ki, hanem hogy figyelmeztesse, hogy veszendőben lévő birodalmára, ügyeljen. A vakmerőséggel határos alattvalói bizalom hasonló megnyilatkozását e korban Spanyolor
