Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1896
23 is megvallotta, hogy a kor felvilágosultsága daczára az autók általános csodálat tárgyai. De bármiként legyen a dolog, bizonyos, hogy az 1765. kiadott tilalmi rendelet óta az irók úgyszóllva becsületbeli köte lességöknek tartották a hivatalos kritikát saját nyilatkozataikkal támogatni és megerősíteni; midőn azonban elitélték azt a műfajt, melyet őseik és előzőik olyan nagyra tartottak, egyáltalán nem támaszkodtak alapos ismeretekre és beható vizsgálódásokra. A kárhoztatás, a megvetés, a gúny hangjai közé ritkán vegyül más szózat is, a minők Gily Zárate, Schack és Schlegel fejtegetései, a melyek higgadt előszeretettel szódnak az auto-költé- szetről. A többi spanyol és külföldi írók, III. Károlyt Aristoteles rangjára emelve, hallgatagon kötelességöknek vallották, hogy az eltiltó királyi rendelet érvényben tartandó, s meg sem gondolták, hogy a játékhely és az előadók méltatlanságából egyátalán nem lehet az autók értékére következtetni. így lett az autókról való balvélemény közhiedelemmé, a mely alól kiváló szellemek sem tudták magokat emanczipálni. A jeles Jovellanos is »babonás szokást lát az auto-előadásokban; a spanyol irodalom megújítója, Leandro Fernandez Moratin pedig az autókat »képtelen költeményeknek« mondja, a melyek a nép kétes értékű áhítatát ugyan táplálják, de felette megnehezítették a spanyol színház józan reformját; Martinez de la Rosa szemében -képtelen, szörny és eszeveszett drámai alkotások az autók, s ugyanezen iró üdvözli a tilalmat kiadó kormányt, mert az autó erőszakos kimúlásával lehetővé vált az idegen, szabályszerű és erkölcsösebb darabok behozatala Spanyolországba s így előkészíthető a spanyol dráma reformja. Mindezen sújtó ítéletekhez járói még Cervantes és Marinna véleménye és a külföldi írók kritikája. A mi kemény, elitélő, kárhoztató szó és fordulat van a franczia, angol és német nyelvben, azl mind rászórták e népek kritikusai nemcsak az autókra, hanem magára a spanyol népre is. Az angol Ticknor, egy XVI. századi holland íróra támaszkodva, az autókat »groteszkeknek« találja; a német Bouterweck szerint »az autókban a józan ész és az erkölcstan annyira föl van forgatva, hogy boldognak mondandók azon népek, a melyeket jó sorsuk megkíméli hasonló mulattató látványosságoktól«; a franczia Sismondi az eszielenségek halmazának mondja az autókat, Calderont pedig az inquisitio költőjének, kinek vallásos művei csak a katho- lieismustól való iszonyodást kelthetnek az olvasóban vagy nézőben. Megjegyzendő, hogy Sismondi saját bevallása szerint nem olvasott egy autónál többet. Kemény, de azért elfogúlatlanabb szavakat mondott egy magyar aesthetikus is, Beöthy Zsolt. »Nemcsak meg nem nyugtató, hanem valósággal lázító, érzésünkre nézve, Calderon egy híres autójának, a Kereszt imádá- sának (La devocion de la cruz) alapgondolata. A vallásos élet
