Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1891
— — — dák, nevezetesen pedig a distomák szaporodását már a múlt század felé kezdték gyanítani, a szóban lévő álczáknak magasabb szervezetét Mehlis és Crepelin csak a karminczas években derítette ki. Ha a test felületét tekintjük, úgy vannak álczák, melyek egész teste, de főképen a száji sarkon, hosszú és sűrűn álló csillákkal van takarva. így néz ki pld. a D. hepaticum álczája. Ennél a külső testréteg sejtjei, melyeken a csillák ülnek, 5—6 szögalakuak és tisztán kivehető határokkal bírnak. D. lanceolatum álczájánál csak a test melső része csiliás. De vannak csupasz testű álczák is; ezek mozgása igen lusta, míg az elsők fürgén ide s tova úszkálnak. Mind a kétféle, de főképen a mezítelen álczáknál elül találunk egy többé-kevésbbé erős horogkoszorút is pl. Dist. ma- crostomum-nál, vagy többnyire négy, egy pontban összejövő és szi- vókaalaku mélyedést képező u. n. csúcslemezt. Rajzás közben szélien látni, amint a test ezen részét kidugják és ismét behúzzák. Ez az u. n. ormány, mely részint tapintásra szolgál, részint keményebb szerkezeténél fogva valóságos fúró készülék. Jgen erős ez a mezítelen álczáknál, de némelyeknél hiányzik is. A gyakori és hirtelen alakválfoztatásokból az ízomatra is következtethetni, mely azonban még igen gyenge. A kiválasztó edényrendszerre mutatnak a rajzó csillák. Szemek s idegrendszer azonban igen soknál még hiányzanak. A test hátulsó részének belsejében igen szembeötlők ama alaktalan szemcsetömegek, melyek a test mozgása közben ide s tova hányatnak és melyeket csiraszemeknek nevezünk. A trema- todák már álczaállapotban belsejükben hordják a jövendő nemzedéknek csiramagvait. Ez indítja Leuckartot arra, hogy a szóban lévő álczákat az élősködő orthonectidákhoz csatolja, melyeknek produkáló egvedeit azonban némelyek parthenogenetikus nőstényeknek s a testükben lévő csiragömböket tojásoknak tartják. Hogy a tre- matodáknál ezen szemcsés tömegekből csakugyan a második gene- ratio kifejlődik, ezt legelőször megtudtuk a Monostoma mutabile-nál, melynek csillás álczája a csiratömegből már teljesen kifejlett és szabadon mozgó uj nemzedéket is rejt magában. Fölebb volt már említve, hogy a nagyobb tojásokból fejlődő monogen trematodáknál az álczák sokkal magasabb szervezettel s a szülőkhez félreismerhetlen hasonlatossággal bírnak. Ezen álczáknál is a csillás ruházat vagy teljesen hiányzik vagy igen ritka; az anyaállatoknál oly hatalmas szívó-és tüskekészülék is még csak igen gyenge; az Aspidogasternél a rácsozatos u. n. hasi pajzsot az álczánál csak egy kis s egyszerű szivóka pótolja. A szóban levő álczák genetikusi összefüggését igen sokáig nem is gyanították és csillás infusoriumoknak tartották; a trematodák fejlődési körében csak a múlt század vége felé lettek bevezetve. Megunják végre is a szabad életet, a további fejlődés ösztönétől indíttatva, egy alkalmas gazdát keresnek maguknak, vagy körülményeik olyanok, hogy ilyenre passiv úton is tesznek szert. Itten azután nemcsak letelepszenek pihenés végett, hanem alkalmas szervek segítségével, többnyire egy puha helyen kezdvén az aknamunkát, bele is fúrják magukat, hol
