Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1888
41 hő emelkedők fel: hogy melyik hegyről, a távolból nem vala látható; alakjára nézve fenyőhöz hasonlított. Hosszú törzsként ugyanis a magasba emelkedve, nehány ágra terjedt; azután erős széltől hajtva— a nélkül, hogy fölemelkedett volna — erejét veszté: azaz saját súlya által nyomva szélességben terjedt és szétoszlott; némely helyeken fénylő, másokon homályos volt, a szerint, a mint földet vagy hamut vitt föl magával. Plinius azon helyre hajózott, minden jelenséget pontosan följegyzett és megkisérlé megmenteni, a mi megmenteni való volt. E közben azonban, minél inkább közeledtek, annál sűrűbb és tüzesebb hamu esett a hajóba, sőt tájt- s más feketére égett és a tűztől hányt kövek is repültek oda. Stabiäbe mentek. Plinius itt vigasztalta és lelkesítette a lakosokat: ő maga vidáman evett és lefeküdt. E közben Vezúv felől sok helyt messze fénylő lángok és magasra felcsapó tűz világolt, melynek fényét és világosságát az éj sötétsége még növelte. A hamú-eső azonban annyira szaporodott, hogy a ház, melyben voltak, már félig beboríttatott s elzáratott. Keltették Pliniust. De vájjon a szabadban a kőesőnek tegyék-e ki magokat, vagy a házban, mely a földrengéstől ingott, maradjanak-e? Az elsőt választották; védfedő által igyekeztek magokat a tajtkő ellenében védeni és a tengerpartot elérni. Már másutt nappal vala, ott azonban éj: sötétebb és sűrüebb, mint rendesen; csak fáklyák és más világító eszközök világítók meg a sötétséget. Midőn a világosság visszatért, Plinius halott vala.“ Egy földre terített kendőre feküdt és a nyomasztó légkörben megfúlt. — A második levelében :) így rajzolja a látványt Tacitus számára: „Sok nappal előbb földrengések valónak, de Campa- niában nem ügyeltek arra, mivel azok közönséges jelenségek voltak; azon éjjel azonban oly erősek valónak, hogy azt hihették, miszerint alúlról-fölfelé fordúl az egész min- denség. Reggel hét órakor csak gyenge világosság látszott s minden a pusztulás képét mutató körös-körül. Mintha a tenger beitta volna vizét és a földrengés ismét visszavetette volna azt. Sok tengeri állat feküdt a száraz parton, melynek másik része felé egy borzasztó fekete felhő, sok‘) Plin. VI. 20.
