Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1888
42 félekép kigyódzó és gyorsan haladó tűzgőz által keresztülvágva, villámokhoz hasonló, de sokkal nagyobb lángokban olvadt fel. Nem sokára úgy látszott, hogy a felhó' leszáll és az egész tengert befedi; s valójában Capri szigete és Misenum hegyfoka eltűntek szemeink elől. Hamúeső, ámbár nem nagyon sűrűn, kezdett ránk esni; midőn megfordultam, sűrű gőzt vettem észre, mely utánunk nyomúlt, mint a rohanó ár. Ez a Herculanumra ömlő lávafolyam volt. Kitérőnk az utczáról a földekre, hogy az emberek tolongásukban el ne nyomjanak; azonban alig hagytuk el az útat, oly sötétség vett körűi bennünket, mely nem a hol- datlan felleges éjhez hasonlított, hanem egy elzárt szoba teljes sötétségéhez. Egyebet nem lehetett hallani, mint az asszonyok ordítását, a gyermekek jajgatását s az emberek kiáltozását, minthogy szülők és gyermekek csak hangj okról ismerek meg egymást. Némelyek saját, mások övéik sorsáról panaszkodtak; némelyek halálfólelmökben meghalni kívántak; mások az istenekhez emelték föl kezeiket: míg a legtöbben azt hitték, hogy az utolsó örök éj érkezett el, mely a világot az istenekkel együtt megsemmisíti. Kevéssé világos lett. Azonban csak a következő tűz előhírnökének látszott előttünk, de soká maradt így. Újra sötétség, újra sűrűbb, súlyosabb hamúeső. Végre a sötétség füst- és ködbe oszlott s nemsokára igazi világosság, napfény lett: de halvány és sárgás, mint napfogyatkozás alkalmával. A szemek előtt megváltozottnak látszott minden, és hóként magasan hamúval befedve. Visszatértünk Mise- numba és egy éjét aggódásban töltöttünk, mert a földrengés folyton tartott; sokan őrültekhez hasonlítottak; sokan saját és mások szerencsétlensége fölött iszonyú jóslatokban gúnyolódtak. Dió Cassius így beszéli el:*) .,A Vezúv hegye, mely nem messze a tengertől Nápoly mellett fekszik, kiapadhatatlan tűzforrásokat tartalmaz, melyek majd erősebben, majd gyengébben törnek ki. A tünemények, melyek minden időben előfordúlnak, semmisek valának ahhoz képest, a mi most jelentkezett. Gigászokhoz hasonló nagyságú emberek sokasága mutatko>) Dió Cass. G6. cc. 21, 22, 23.