Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1888
34 szerencsétlensége azonban csak a legközelebbi eket illeti. Még a testvérek között sem fog fennállni az egyetértés, ha az atya jó példával nem megy elő.“ x) Veepasianust ugyan e beszéd nem tette annyira Do- mitianus iránt jóakaróvá, mint mennyire örült Titus nemes érzületének: meghagyván egyszersmind neki, hogy fegyveres kézzel védje és tegye hatalmassá a birodalmat, neki a béke és az uralkodó-család fog majd szivén feküdni.2) 8. Titus belső uralkodása. Vespasianus Kr. u. 79. junius 23-ikán halt meg Rea- teben ősi jószágán. Aggódó pillantással tekintett most a világ Titusra. De a mily hibásnak és szerencsétlenséget Ígérőnek tartatott eddigi élete a nép előtt is: annyira megváltozva találjuk őt, midőn a világ sorsának hatalmas intézőjévé lett. Személye külső tekintélyével ugyanis lelkének és szivének emelkedettségét köté össze. Nem a méltóság és hatalom, hanem szive irányozta lépéseit, Hibáit lerakta trónja zsámolyára, s így a császári koronával az erény koronáját is föltevé fejére. Annyira megsemmisített minden aggódást, minden félelmet, melyet egykor iránta tápláltak s annyira meg volt feladatáról győződve, hogy bátran elfogadhatjuk Weber hírneves történetírónak reá vonatkozó felfogását: „Titus értett ahhoz, hogy úgy uralkodjék, a mint csak kevés fejedelem és kevesen találtak a történelem múzsája előtt oly kegyet és nyájasságot, mint ő.“ Annál fényesebben tűnik fel a jelen, minél sötétebb volt a múlt.3) A mily nagyon vonzódott szive Berenikéhez, oly nehezére esett a szeretett nőtől 12 évi együttlót után elválni.4) A szép zsidónő elhagyta Rómát, hol a nép az ő nemzetségén megütközött. Kemény áldozatot hozott Titus a ró') Dió Cass. 66. 2. Suet. Domit. c. 1, Tac. 4. c. 51. 52. Non legiones, non classes perinde firma imperii munimenta, qnam numerum liberorum — ne fratribus quidem mansuram concordiam, ni parens exemplum praebuisset. a) Ibidem . . . gaudens bono esse animo iubet. . . sibi pacem domumquo curae főre. — s) Suet. Vesp. c. 24. Dió Cass. 66. 17. 19. Suet. Tit. c. 7. — 4) Dió Cass. 66. c. 15. 18. Suet. Tit. c. 7. Berenicen statim ab űrbe dimisit invitus invitam.
