Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1888

I ----------------------------------maiaknak; de tisztelte a nép akaratát, melynek szerencséjét és megelégedését mindig szivén hordozta. Eltűnt köréből a fényűzésnek minden nyoma; fölvidítás s nem pazarlásra vala asztala berendezve; a tánczosok és szinészek előbbi társasága helyett, — kiket ezentúl a szinpadon sem nézett meg, — oly férfiak körébe lépett, kiket sem az állam, sem pedig a következő császárok nem nélkülözhettek. Ezek valának állandó barátai és bizalmasai.*)

Tiberius óta törvény vala, hogy valamely császár halála után az egyeseknek vagy városoknak adott kiváltságok és szabadalmak csak akkor bírtak érvénynyel, ha azok az új császártól elismertettek, a kit ezek megerősítésére személyesen kellett felkérni. Titus az elődjei által adott kiváltságokat egy általános rendelet által megerősítette. 2) A tulajdonjogokat szenteknek^ tartotta; egy polgártól sem vont el legcsekélyebbet sem. És mégis bőkezűsége oly nagy volt, hogy minden elődjét felülmúlta.3)

A császár állandó alapelve volt, hogy egy könyörgőt sem bocsátott el kérésök teljesítése, avagy reménynyújtás nélkül. A főpapi méltóság átvételével kijelenté, miként jövőre tartózkodni fog a vérontástól. Ezóta nem ítélt halálra senkit. És mégis tőrt vetettek élete ellen; pedig ő, ha haragra akarták ingerelni, tudomásukra juttatta, hogy szívesebben megvál saját életétől, mintsem azt másoktól elvegye. 4) Két összeesküvő patríciust halálra ítélt a tanács. Titus megkérte a gyülekezetét, állana el a haszontalan büntetéstől, minthogy az uralkodók sorsa egy sokkal magasabb hatalomtól függ. Egyúttal megnyugtatta az egyik bűnösnek anyját; este őket vacsorára meghívta, másnap pedig a circusba vitte, hol még a gladiátorok kardjait is kezökbe adá, melyeket a viadal kezdete előtt megvizsgálás végett nyújtottak át neki.5)

Ep úgy véget vetett ama feladási és bujtogatási intézménynek, mely az előbbi császárok alatt nagyon virág*) Suet. Tit. c. 7. Dió Cass. 66. c. 18. 6 8£ 8rj Títoc; oöSIv . . . éparanöv liovapx’joas Ittpa£sv ... — 3) Suet. Tit. c. 8. Dió Cass. 66. 19. — 3) Suet. Tit. c. 7. Dió Cass. 66. 24. 25. — *) Suet. Tit. c. 8. 9. séd „periturum se potius, quam porditurum“ adjurans. — Dió Cass. 66. 18. 19. — 5) Suet. Tit. c. 9.

3*