Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1886

33

És ez :

15. „Elaléltunk immár az nagy éhségben:

Hárman miközülünk az nagy ínségben Kik megholtanak vason a tömlöczben.“

Azonban a szenvedés meg nem ingatja:

20. Noha mi hitünkben eladattattunk:

Úr Jézus Krisztustól de megváltattunk;

Ha ez ínségben meg kell is halnunk,

De néma bálványnak mi fejet nem hajtunk!“

mert, ha a halál meghozza a szabadulást,

22. „Akkor mi is együtt több martyrokkal Mennyben énekelünk teli torokkal;

Csak azt imádnánk az szent angyalokkal:

Ki megkoronáz örök boldogsággal.“

Végsorában az olvasót is buzdítja az állhatatosságra:

23. „Az ki olvasod: légy hü mind végiglen!“

Árván maradt magyar Sión.

Szintén 1674-ből való az „Árván maradt magyar Sión leánya“ kezdetű és 16 négysoros szakból álló panaszos és könyörgő ének, mely költői tartalom, belső és külső forma tekintetében egyaránt ez időbeli legkiválóbb költeményeink egyike. Ép azért kivonatos ismertetés helyett tanácsosabbnak vélem e helyütt idézni az egészet;

1. „Árván maradt magyar Sión leánya,

Számkivetett fiúknak édes anyja,

Hogy ótalmát késni látja,

Istenéhez buzgó szavát így nyújtja:

2. lm egyedül Istenem, rád maradtam,

Az hegyektől, halmoktúl megcsalattam;

Minden ember hazug látom;

Tekints réám, mert csak te vagy ótalmam!

3. Ellankadott várakozásban lölköm,

Alig tudom, honnan jön segedelmem;

Naponként újul sérelmem,

Majd elfogyok, ha meg nem szánsz, Istenem.

4. Sok szép idők sokszor elmúltak immár,

Az melyekben szabadulást népem vár;

Elmúlt az aratás, az nyár:

Az mint látom, mégis késik az határ.

5. Jaj szivemnek bánatja oly szapora:

Mint az földnek apróra morzsolt pora;

Istennek csípős bora,

Bűneimért juttatott siralomra.

6. Szemeimet siralommal áztatom,

Nyoszolyámat könnyeimmel úsztatom)

3