Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1886
32-----------------és a 3-ik szak, mely az Apocalypsisre hivatkozik: 3. „Talán az Istennek ez ő tetszése, Az fenevad felől jövendölése, Kit megpöcsétle az Pathmus szigete: Hogy most telnék bé az Úr ítélete“ meg az Izrael népéről és Pharahóról vett hasonlatok azt sejtetik, hogy lelkész irta, én nem lelkészt, hanem tanító-féle egyént sejtek szerzőjéül; mert bár „az szegén rab-praedicatorok éneké“-nek van nevezve, egyáltalában nem ének, nincs meg benne a praedicator költők szónokos előadááL sem a pásztor nélkül maradt ecclesiának sorsán töprengő aggodalom: az egész költemény alig egyéb, mint a fogságban sinlyők helyzetének, sanyargatásának versbe szedett, részletes elmondása. De azért nemcsak az elején találunk határozottan költői lendületet, mint pl. 2. „Mi az oka, hogy most te árváidat, Ez világ nem szánja juhacskáidat ? Üldözés szele fújja szent zászlódat, — Majd elborítja kicsiny hajócskádat.“ — hanem az egészen végig érezhető a költői emelkedettség. Annak igazolására — mit már föntebb említék, — hogy még a magok erejébe vetett bizodalom sincs meg bennök, idézhetem a 4-ik szak e két sorát: „Ne nézz ez ínségben a te erődre, Nyújtsad panaszodat Isten eleibe.“ Hitének erős voltát jellemzi a 6-ik szak: „Az kik azt állítják, hogy kedves dolgot Tesznek Fölségednek szent áldozatot: Magok fej ökre hoznak kemény átkot — Mert fogva tartják az szent igazságot.“ Aztán elpanaszolja, hogy „sirás, keserűség és nagy óhajtás“ vagyon rajtok „kemény vasozás,“ mily nehéz és rút foglalkozással emésztik erejűket; elképzelteti velünk, mily érzés fogja el szivüket, midőn az idegen népek közt eszökbe jut a szép magyar társaság, a hivek közös ájtatos- sága — és elhagyott családjok — szép gyermekeik — 9. „— ha Isten még egyszer ezeket Meghagyná látnunk — hogy nevelnénk őket! 10. Akkor vidulna meg clbágyadt lölkünk, Sírástól megszűnnék könnyező szemünk.“ Helyzetük festésében legsötétebb vonások: hogy, midőn már „csak nem bele halnak az mészkeverésben“ estve visszavetik őket a tömlöczbe, de: 13. „Ott is a tömlöczben nincs nyugodalmunk, Nem jön az nagy bűzben szemünkre álmunk, Az sok raboktól való szorultságunk, — Sokan étszaka csak mind talpon állunk,“
