Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1885

93

quamquam íllud turpiter ignorat : Catonem primum sententiam putat de animadversione dixisse, quam omnes ante dixerant praeter Caesarem : et cum ipsius Caesaris tarn severa fuerit, qui tum praetorio loco dixerit, consularium putat leniores fuisse, Catuli, Servilii, Lucullorum, Curionis, Torquati, Lepidi, Gellii, Volcatii, Figuli, Cottae, L. Caesaris, C. Pisonis, etiam M. Glabrionis, Silani, Murenae, designatorum consulum, cur ergo in sententiam Catonis ? quia verbis luculentioribus et pluribus rem eandem comphrehenderat. Me autem hic laudat, quod retulerim, non quod patefe- cerim, quod cohortatus sim, quod denique antequam consulerem ipse iudi- eaverim, quae omnia, quia Cato laudibus extulerat in coelum per- scribendaque censuerat, idcirco in eius sententiam est facta diseessio, hic autem se etiam tribuere multum mihi putat, quod scripserit „optimum consulem“, quis enim ieiunius dixit inimicus ? Ad cetera vero tibi quem- admodum rescripsit? tantum rogat, de senatus consulto ut corrigas. Hoc quidem fecisses, etiamsi a Ranio admonitus esses. Séd haec iterum ipse viderit.“ Brutus nyílván igen kevés tekintetre méltatta Atticus megjegyzéseit, Cicero ellen azonban nagyot vétett, mert őt csak „optimum con- sulem“-nek nevezte „patrem patriae“ helyett; csak dicsérte őt, mivel az elfogott Catilina-féle czinkosok ügyét a tanács elé terjeszté; a helyett, hogy az összeesküvés fölfedezésének sokkal nagyobb érdeme miatt magasztalta volna; főleg a 63. évi decemberi tanácskozás alkalmából Catót jobban kiemelé, mint Cicerót. E méltatás miatt származott részéről a neheztelés. Nekünk azonban Cicero haragja hasznos szolgálatot tesz; kifa- kadása következtében ugyanis megtudjuk, miszerint Brutus iratában Cato eljárása a Catilina-féle összeesküvés alkalmával igen részletesen tárgyaltatott : hogy tehát Brutus semmiesetre sem félt attól, miszerint Cato politikai jellemét alábbszállítsa, ügy látszik, Brutus iratából felvilágosítást szerezhetünk azon feltűnő tényre nézve, hogy először Brutus szólította fel Cicerót a dicsőítő irat fogalmazására, és hogy annak megjelenése után irta ő a magáét; legalább leveléből feljogosítva lehetünk ama következtetésre, hogy Brutus iratában Catónak főleg nyi Iváno s je 1 lemét rajzolta, sőt, hogy azt Brutus épen a miatt irá, mível Cicero nem mert magánjellemének ecsetelésén túl terjeszkedni. Cicero „Brutus de Claris oratoribus“ ez. dialógusában is meglehetős röviden válik el a szónok társaságából, c. 24. „Tam herele, quam Brutum philosophiae suae relinquamus; nam in ora- tionibus minorem esse fama sua etiam admiratores eius fatentur.“ Quin- tilianus sem igen emeli ki 1. X. c. 1. §. 123. Brutus ékesszólását: „Egre- gius vero (inter eos vero, qui de philosophia seripserunt) multoque quam in orationibus praestantior Brutus suífecit ponderi re rum.“ ügy látszik tehát, hogy Brutus irata e tekintetben is épen ellentéte volt a ciceróinak. Azért erre vonatkozólag azok felfogásához hajiunk, kik azt hiszik, hogy