Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1885
84 Mindkét bölcsész sírva hagyd el, és nemsokára egy fiatal rabszolga hozd kardját. Cato kihúzván azt hüvelyéből, gondosan vizsgáld kardvasát és pengéjét. Midőn látá, hogy éles és hegye rendben van, maga mellé téve mondá: „Most magam ura vagyok.“ Azután ismét könyvét vette kezébe, melyet kétszer kellett elolvasnia, és végre mély álomba esett. Ajtaja előtt hallgatódzó szolgái hallák rendes lélekzetét. Éjfél felé felébredvén, két szabadosát, Kleanthest és Butast hivatá; ez utóbbit különösen politikai ügyekkel szokta megbízni. Most is a kikötőhez küldötte őt, hogy megtudja, vájjon minden hajó szerencsésen szállt-e a tengerre: míg az orvos kezét, kötötte be, mely a szolgájára irányzott erős ütéstől megdagadt. Ez mindenki előtt jó jeltiek látszott; mert ha meg akarta volna magát ölni, mire való —- gondolák — először a kéz bekötése? Kevés idő múlva Butas visszatérvén, jelenté, hogy Crassus maradt még hátra; de ő is elindul, mihelyt a szél és vihar csendesedik. Cato sóhajtva és szánakozva gondolt hullámokkal küzdő barátaira és még egyszer elkül- dé Butast a tengerhez, hogy hírűi hozza, nem jött-e esetleg valaki visz- sza és nincs-e segélyre szüksége? Már hajnalodott, midőn Cato rövid álomra dőlvén, Butas jelenté, hogy a kikötő csendes és elhagyott. Cato most elégedett vala. Kötelességét teljesítette, s mindent elkövetett, a mi hatalmában vala, hogy azokat, a kik benne bíztak, megmentse. Szolgájával az ajtót bezáratta és fekhelyére tért, mintha az éj hátralevő részét még nyugvásra akarta volna felhasználni. Alig ment azonban ki Butas, kardját szive alatt testébe döfé. A sebes kéz akadályozá a döfés erősségét, úgy, hogy nem halt meg azonnal. Halálos küzdelmében az ágyról leesett és egy mellette álló asztalt feldöntött. A szolgák hallották a zörejt és zajt ütöttek, mialatt barátai és fia odasiettek. Majdnem megmerevedtek a borzasztó látvány miatt. Cato vérében feküdt a földön, a belré- szek kiszorultak, mindazáltal élt és rájok nézett. Agyára emelték, az orvos megkisérlé a belrészeket ismét rendbe hozni és a sebet bevarrni. Mihelyt azonban Cato ezt észrevevé, visszalökte őt, a bélrészeket újra kiszakította és meghalt Ivr. e. 46. — Mondják, hogy Catót annyira meghatotta Platonnak a halhatatlanságról írt műve, melyet halála előtt kétszer elolvasott, miszerint főleg azért kereste a halált, hogy a halhatatlanságot mennél előbb élvezhesse. Fiaton maga ezt nem tette; sőt némelyek szerint épen lakmározás közt halt meg; holott, ha azt, a mit irt, érezte is, inkább megtehette volna maga, mint olvasója. Cato ezen elhatározásának állítólagos indokára manap megjegyezhetjük, hogy a túlságos világosság aligha való emberi szemnek, mert vakit. A hol sok a világosság, sok az árny is; keresztényi szempontból pedig tette épen nem helyeselhető: ámbár jelen esetben a hajdankor pogány felfogása és nézetei szerint kell a dolgot tekintenünk. Csak egy hatalom van, mely ily esetbeu az élet fel
