Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1885
77 el voltak keseredve. Caesar több-kisebb csatározás által boszantotta elleneit. Cato azon okos tanácsot adá Scipiónak, hogy Caesarnak nyilt csatában győzhetetlen serege ellen ne küzdjön, hanem inkább a Pompejus- pártiaktól sivataggá tett tartományban utjok elvágása által tegye semmivé azt. Scipio e miatt egy gúnyos levéllel válaszolt Catónak, melyben gyávának nevezvén őt, kérdi, vájjon nincs-e megelégedve azzal, hogy maga a város falain belül ül, hanem még másokat is vissza akar tartani a lelkes ellenállástól? Erre Cato azt javasolta neki, hogy a nehéz fegyver- zetüekkel s az általa vezetett lovas-csapattal menjen át Italiába; e módon Caesart visszatérésre vagy legalább haderejének megosztására kényszerítheti és őt az Áfrikából való visszavonulásra birhatja. Scipio e javaslaton is csak nevetett. Esztelen boszúszomjában azt hitte, hogy semmi másra nem kell gondjának lennie, mint hogy Caesar kis serege az ő nagy számú csapatait el ne szalaszsza. Most már rendkívüli fenyegetéseket alkalmazott az ellenséggel szemben és néhány elfogottal nagy kegyetlenséggel járt el. Cato igen későn bánta meg, hogy a főhadparancsnoksá- got átengedte neki. Ily eszeveszett vakmerőség mellett biztos leveretést várt; ha azonban valamely szerencsés véletlenből mégis győznének, Scipiónak vele szemben való eljárásából előre látá, hogy mily borzasztóan fogna elbánni a legyozöttekkel; miért is kijelenté, hogy győzelem esetében annak őrületes kitörésénél nem fog jelen lenni, s nem fog a győzőkkel visszatérni Rómába. Erre azonban nem is volt alkalma. Rossz sejtelmei a dolog kimenetelére nézve elég korán teljesültek. 46. april 9-én (a ki nem javított naptár szerint) késő este egy hírhozó érkezett hozzá, a ki Thapsustól három nap alatt tevén meg az útat Uticáig, a nagy csatavesztést jelenté. Caesar ugyanis több kisebb csatározás után elleneit Thapsus városánál csatára kényszerítette Kr. e. 46. apr. 6., melyben felbőszült katonái vagy 50 ezer pompeianust lekaszaboltak. Scipio és Juba kevesed-magokkal menekültek, a többi hadsereg tönkre jutott.1) 20. Cato végnapjai és halála. 46. Kr. e. Ezen hírre Uticaban végetlen zavar támadt, melyet még nagyított az éj homálya. Mindnyájan a kapukhoz akartak nyomúlni, mintha Caesar félelmes harczosaival már nyakukon lett volna. Cato a város utczáin ke- resztűl-kasúl járva, a jajgatva futkosókat föltartóztatá s azzal bátorítá, hogy a hír túlzott, s hogy nem oly rosszúl áll a dolog, a mint Ők gondolják. így a csoportosulókat meglehetősen megnyugtatta. Kora reggel a háromszázat — t. i. a menekült tanácsosok- és az előkelő lovagokból ') Plut. 65. 08 ; Caes. beli. Afr. 30.
