Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1885

vegye át a főparancsnokságot; senkinek sem akartak kívüle engedelmeskedni. Cato, hogy a bátor és benne bízó férfiakat cserben ne hagyja, engedett kérelmüknek és Cyrenebe evezett. A város kapái, melyek kevéssel azelőtt Labienus előtt zárva voltak, megnyíltak előtte. A fogadás, melyben itt részesült; a tudomás, hogy Juba Scipiót vendégszeretőleg fogadta, és hogy Publius Attius Varasnak, a Pompejustól oda helyezett helytartónak meglehetős serege van együtt, épen nem kényszerítheték azon elhatározása kijelentésére, hogy Afrikába akar menni. Cato jól tudta már Corcyrából, hogy Metellus Scipio Afrikába vitorlázott. Minthogy azonban most előtte Egyiptom felé az út el volt zárva, a Pompejus-pártiak legközelebbi menedékhelyére vonóit vissza. S ez épen Afrika vala.1)

Cato a nehéz útazásra minden szükségesről lehetőleg gondoskodott. Ellátta magát szamarakkal, melyeknek a viztömlőket kelle utánok hor- daniok; az élelmezésre baromcsordákkal és szekerekkel, hogy a betegeket és lankadtakat tova vihesse. A psyllerek törzséből kigyószelidítőket vive magával, kik ezen állatok mérgét eltávolítván, ártalmatlanokká tették azokat és énekeik által elbűvölék. Hasonlókat lehet manap is hallani az indiai bűvölőkről. A hű vezér az útazás alkalmával a pusztaságokon át serege előtt mindig gyalogolt. Ha Lucanus nyilaitól, hajitó fegyverei- és szörnyetegeitől eltekintünk is, melyek az utazókat iszonyú halálnemmel fenyegetheték, mindazáltal az égető homokpuszták borzadalmai és szenvedései a római katonákra nézve elég nagyok lehettek. Csak hét fáradalomteljes nap után jutottak ismét jobb tájékokra és a 47-ik év tavaszán érkeztek nagy nehézségek után szerencsésen Afrikába, hol a Pompejus- párt maradékai Juba királylyal véd- és daczszövetségre léptek. Hadi erejűk 10 légió, 50 ezer afrikai katona- és 120 elefántból állott, de nem rendelkezett Caesar vezénylő szellemével.* 2)

Cato itt a római parancsnokok és Juba numidiai király között hoz- zájok legkevésbbé sem illő viszonyra találván, annak gyorsan véget vetett. Attius Varas és Metellus Scipio egymás közt czivakodának és vetélyked- ve hízelgének a barbár fejedelemnek, mindegyikük saját részére akarván megnyerni őt. Ennek következtében Juba velők, mint védenczeivel, megvető büszkeséggel kezdett bánni. A Cato- és Scipióval való első tanácskozás alkalmával ismét az uralkodó arczkifejezésével ült e két előkelő római közé. Cato legott a másik oldalra vivé székét Scipio mellé, úgy, hogy a római proconsul a tisztelethelyet foglalta el, Cato jobbról, Juba balról ülvén mellette. Nemsokára korlátok közé utasítá vissza Jubát és

‘) Plut. 55. 56; Pomp. 76; Cic. 39; Dió 42, 13. 14; Cic. pro Deiotaro 10 ; Lucán. 9, 36. 120. 121,

2) Plut. 56 ; Liv. op. 112; Cic. ad Att. 11, 7 ; Vollei. 2. 54; Lucán. 9, 300. 319. 347. 371.