Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1885

vegye át a főparancsnokságot; senkinek sem akartak kívüle engedelmes­kedni. Cato, hogy a bátor és benne bízó férfiakat cserben ne hagyja, en­gedett kérelmüknek és Cyrenebe evezett. A város kapái, melyek kevéssel azelőtt Labienus előtt zárva voltak, megnyíltak előtte. A fogadás, mely­ben itt részesült; a tudomás, hogy Juba Scipiót vendégszeretőleg fogadta, és hogy Publius Attius Varasnak, a Pompejustól oda helyezett helytar­tónak meglehetős serege van együtt, épen nem kényszerítheték azon el­határozása kijelentésére, hogy Afrikába akar menni. Cato jól tudta már Corcyrából, hogy Metellus Scipio Afrikába vitorlázott. Minthogy azonban most előtte Egyiptom felé az út el volt zárva, a Pompejus-pártiak legkö­zelebbi menedékhelyére vonóit vissza. S ez épen Afrika vala.1) Cato a nehéz útazásra minden szükségesről lehetőleg gondoskodott. Ellátta magát szamarakkal, melyeknek a viztömlőket kelle utánok hor- daniok; az élelmezésre baromcsordákkal és szekerekkel, hogy a betegeket és lankadtakat tova vihesse. A psyllerek törzséből kigyószelidítőket vive magával, kik ezen állatok mérgét eltávolítván, ártalmatlanokká tették azo­kat és énekeik által elbűvölék. Hasonlókat lehet manap is hallani az in­diai bűvölőkről. A hű vezér az útazás alkalmával a pusztaságokon át se­rege előtt mindig gyalogolt. Ha Lucanus nyilaitól, hajitó fegyverei- és szörnyetegeitől eltekintünk is, melyek az utazókat iszonyú halálnemmel fenyegetheték, mindazáltal az égető homokpuszták borzadalmai és szen­vedései a római katonákra nézve elég nagyok lehettek. Csak hét fárada­lomteljes nap után jutottak ismét jobb tájékokra és a 47-ik év tavaszán érkeztek nagy nehézségek után szerencsésen Afrikába, hol a Pompejus- párt maradékai Juba királylyal véd- és daczszövetségre léptek. Hadi ere­jűk 10 légió, 50 ezer afrikai katona- és 120 elefántból állott, de nem rendelkezett Caesar vezénylő szellemével.* 2) Cato itt a római parancsnokok és Juba numidiai király között hoz- zájok legkevésbbé sem illő viszonyra találván, annak gyorsan véget vetett. Attius Varas és Metellus Scipio egymás közt czivakodának és vetélyked- ve hízelgének a barbár fejedelemnek, mindegyikük saját részére akarván megnyerni őt. Ennek következtében Juba velők, mint védenczeivel, meg­vető büszkeséggel kezdett bánni. A Cato- és Scipióval való első tanács­kozás alkalmával ismét az uralkodó arczkifejezésével ült e két előkelő római közé. Cato legott a másik oldalra vivé székét Scipio mellé, úgy, hogy a római proconsul a tisztelethelyet foglalta el, Cato jobbról, Juba balról ülvén mellette. Nemsokára korlátok közé utasítá vissza Jubát és ‘) Plut. 55. 56; Pomp. 76; Cic. 39; Dió 42, 13. 14; Cic. pro Deiotaro 10 ; Lucán. 9, 36. 120. 121, 2) Plut. 56 ; Liv. op. 112; Cic. ad Att. 11, 7 ; Vollei. 2. 54; Lucán. 9, 300. 319. 347. 371.

Next

/
Thumbnails
Contents