Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1885
59 így tehát Pompejus, a ki Spanyolország proconsula leven, arra volt kötelezve, hogy a város földjére ne lépjen, egyes-egyedüli consulnak választatott meg. Ha consul-társat kivánt volna maga mellé, maga választhatta volna azt, de két hó előtt semmiesetre. Pompejus felvidult. Egészen új, előtte egy rómainak sem adott czimmel, s valóban hallatlan méltósággal birt. Cato segítette ahhoz. Ez az oka, hogy meghívta őt villájába; ott a legbarátságosabban fogadta, s kifejezvén előtte háláját, biztosította, hogy mindenben tanácsát fogja kikérni. Cato mentegetodzött, hogy épen semmi hálával sem tartozik neki. A mily kevéssé tanúsított azelőtt személyes gyűlöletből vele szemben ellenállást, ép oly kevéssé beszélt most különös kedvezésből érdekében. Mindkettőt a közjóért tette. Ha mint magán ember kér tőle tanácsot, úgy mint magán ember fogja azt megadni. Nyilvános alkalommal, a nélkül, hogy kérdeztetnék, mindenütt azt fogja mondani, a mit jónak tart. S mindig így cselekedett. A mily hajthatatlan volt a tanácsban és a népgyülésben, oly barátságos és jóakaró vala közönségesen a magán társalgásban.1) Pompejus tökéletesen megfelelt ama várakozásnak, melyet személyéhez csatoltak. Egy időre nyugalmat szerzett az örökösen nyugtalankodó Eómában. Clodius, a ki nem érezte magát jól, hacsak veszekedést nem tervezett, halott volt. Most Milóra került a sor. Ez kihívó erőszakoskodásra nézve keveset engedett Clodiusnak; mindazáltal poroszló csapatjait az optimaták érdekében használta fel: miért is ezek őt megmenteni igyekeztek. Ellene, Pompejus, hogy az itélethozás részrehajlás nélkül s biztosan történjék, a törvényszéket fegyveresekkel vette körül. E körülmény és a Pompejus- pártiak vad lármája következtében az egyébkép ékesen szóló Cicero oly félelembe esett, hogy szép körmondatait egészen elfelejtette, és rövid ösz- szefüggéstelen beszéde után visszalépett a védelemtől. Cato, magától Pom- pejustól választva a bizottságba, a bírák között volt; sőt Cicerótól tanuúl hivatott fel arra, hogy Favonius pár nappal Clodius megöletése előtt hallotta ennek ama kijelentését, miszerint Miló 3, legfeljebb 4 nap múlva nem fog élni; a melyből azután Cicero azt következtető, hogy a gyilkolás bizonyos mértékben önoltalom vala. Cato azonban a vádlott felmentésére szavazott. Nem hagyta magát Pompejus és katonái jelenléte által megfélemlíteni; és ha Miló eltávolítását majdnem oly szerencsének tartotta is, mint Clodius megöletéset, korántsem elégedett meg a vádlottnak az elítélés után való fölmentésével: a mi a száműzöttnek épen annyit használt volna, mint ama szép védelmi beszéd, melyet Cicero ezután számára kidolgozott, és neki Massiliaba, a számkivetésbe megküldött. — Plautius Hipsäus, a második eonsul-jelölt épen úgy elítéltetett, mig Me9 Plut. 48; Pomp. 54; Dió 40. 46; Liv. ep. 104; Ascon. in Miion. 32. p.
