Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1885
57 miszerint ösztönözzék Catót arra, hogy a Iegérdemesb szinészeket az ő módja szerint ajándékozza meg. Az ajándékozás különben az aedilis tiszte volt, de Favonius ez által is megmutatá, hogy mindenben egészen Cató- nak hódol.1 E közben mind borza*ztóbban nehezült a romlás Rómára. A szó legrosszabb érteményében való fejetlenség a rend minden kötelékét feloldá. A consulok utolsó megválasztása semmit sem használt. Hiába igyekeztek határozatok által mérsékelni azok szenvedélyeit, a kik a consulságot és a praetorságot önérdekök miatt szerezték meg. Épen oly eredménytelen maradt azon meghagyás, hogy a hivatalaikhoz vesztegetések után jutott consulok ne senatori, hanem lovag-öltönyeikben vezessék a tanácskozást, (a mi csak igen nagy szerencsétlenség alkalmával történt) mivel az akkori consul-j elöltek cselszövények és pénz helyett fegyverekkel küzdöttek egymás ellen. A senatus részben közönyösségből, részben gyámoltalanságának érzetében, szintén félrevonult. Annál jobb napjai voltak a demagógoktól vezetett fővárosi csőcseléknek, mely majd a senatus, majd a nép, majd pedig valamely pártfőnök nevét írván zászlajára, az ut- czai verekedésekben és a napról-napra fokozódó zenebonában lelte kedvét. Metellus Scipio, Plautius Hypsäus, Milo, és néhány tribün poroszlói a fórumon egymással szemben táboroztak, az utczákon és nyilvános helyeken verekedtek, rendszeres ütközetre keltek egymással, ostromolták és megrohanták elleneik házait. Cicero ezen állapotokat (pro Sestio 1. 39) igy festi: „Septum erat fórum — aede Casto- rís tanquam arcé aliqua a fugitivis occupata •—- omnia hominum cum egestate tűm audacia perditorum clamore, concursu, vi, manu gerebantur magistratus templis pelluntur — alii omnino aditu ac foro prohibebantur — — gladiatores ex praetoris comitatu comprehensi, in senatum introducti, conf'essi, in vincula coniecti, emissi -— fórum eorporibus civium Romano- rum constratum caede nocturna.“ És (ad Quint, fr. 2, 4) „Res videtur spectare ad interregnum.“ Pompejus már előbb megmutatván, hogy csak ő állíthatja helyre a rendet katonáival, most a város kapui előtt nyugodtan szemléié a fejetlenséget; várván azon alkalmat, midőn rá szükség lesz, s midőn az óhajtott czimmel fog vissza hivatni. Már a választó-gyűlések vezetésére sokan kívánták meghívását, de Cato felszólalására: „a törvényeknek nem Pompejus által kell védetniök, hanem a törvényeknek kell őt is védniök“, abban maradt a meghivás. Nemsokára azonban magának is be kelle látnia, miszerint Róma — az ő küzdelmeinek daczára — oly gyors léptekkel halad a romlás utján, hogy azt csak rendkívüli eszközök által lehet megmenteni, vagy sokkal inkább még egy ideig feltartóztatni.* 2) <) Plut. 40. 2) Plut. 47 ; Dió 40. 48. 53 : Liv. ep. 107 ; Cic. pro Mii. 9. 16. 28. 33. 35; ad Quint, fr. 3, 2.
