Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1885
47 ládára hosszá kötelet köttetett, és annak végére nagy darab parafát erő- síttetett a végett, hogy ha netalán hajótörést szenvednének, ez mutassa meg a helyet, a hol a pénz van, és ismét fölkereshető, megszerezhető legyen. Majdnem mindegyik jó állapotban jutott Rómába. — Kevésbbé volt azonban szerencsés Cato az előrelátásból két példányban készített számadási könyveivel, melyekben egész kormányzásáról gondos és pontos számadást nyújtott. Ezek egyikét Philargyrus szabadosára bizá. Kenchreae- ből, Corinthos kikötőjéből kiindulva ez utóbbinak hajója egészen tönkre ment. A másodikat Cato magával hordozván, szerencsésen eljutott vele Corcyráig. Hazamenet sátorát e helyen a piaczon ütötte fel. Hajós emberei az éjjeli hideg elűzésére számos helyén tüzet raktak s a tűz köré telepedtek le. Egyik rakástól azonban a sátor tüzet kapott és azt a számadási könyvvel együtt megsemmisítette: pedig épen annak pontosságával akart Cato a közjavak többi kormányzóinak példát adni. E szerencsétlen veszteség nagyon érzékenyen hatott önbecsérzetére. Attól azonban, hogy hűtlenségről vádolhassák, ha semmi számadást sem mutathat is elő, egy perezre sem félt. Catóért jótállani a királyi kincstárosok Ígérkeztek.1) Az egész hadjárat a Kr. e. 58. év tavaszától az 56. év tavaszáig tartott. Az 58. év valószínűleg a Rhodusban való tartózkodással és a by- zanzi teendőkkel telt el. Az 57. év a Cyprusban való kormányzással. Az 56. év késő őszén tért Cato vissza. Visszatérésének napja tudva volt Rómában. Az összes tisztviselők és papok, az egész tanács, s rendkívül nagy népsokaság özönlött eléje a Tiberishez, melynek mindkét partját sűrűén lepte el. Mint győző hajózott Cato az örömittas néptömeg közt a folyón fölfelé; sok szemlélő boszuságára a consulok és a praetorok előtt nemcsak hogy ki nem szállt, de még a hajó haladását sem mérsékelte, hanem lehető gyorsasággal szelte a királyi hatevezős a hullámokat: a szokott kikötő helyen állván meg. Míg a kincseket a fórumra vitték, a nép azok sokaságát vizsgálta; az összegyűlt tanács pedig elhatározta, hogy azok átadóját a megillető dicséreten kivűl a praetorság megszerzésének engedélyében részesíti, ámbár nem volt még meg a törvény által meghatározott kora. Azt is meg akarák neki engedni, hogy a színházban bibor- szegélyü tógával jelenjék meg. De a szerény férfiú mindkettőt visszaúta- sítá; nem akarta ugyanis, hogy neki több engedélyeztessék, mint másoknak. Az egyedüli kedvezés, melyet maga számára az államtól kért, a királyi kincstáros-mesternek, Nikiasnak felszabadítása vala, a ki azt szorgalma és hűsége által megérdemelte.2) ‘) Plut. 34—39; Pomp. 48. 49; Dió 30, 36. 39; Liv. ep. 104; Aur. Vict. de viris ill. 80; Cic. pro doni. 9; App. 2, 441; Vellei. 2. 45 ; Flor. 3. 9; Amm. Maró. 14. 8 ; Pliir 7, 31; 8, 74; Scneca controv. 6, 4. a) Plut. Cato 39.
