Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1885
45 nak állítólagos végrendelete, mely által az egész ország a rómaiaknak ha- gyományoztaték. Catónak, az igazságosnak, kelle ezen rablást végrehajtania. Magának a minden rendkívüli főparancsnokság határozott ellenségének kelle ilyet elvállalnia, és pedig most már törvénytelen alakban, minthogy a különböző megbízatásokat egy néphatározatban egyesítették. Cato mégis engedett. Boszankodott ugyan, hogy ily ürügy alatt Rómától távoltartani akarják: jogtalanságot azonban az eljárásban, úgy látszik, soha sem látott; s így részint e miatt, részint pedig azért nem mondott ellen a megbízatásnak, mivel maga Cato is meggyőződött, hogy Rómának a végrendelet értelmében joga \an Cyprusra; egyébként is a legtöbb rómaival azt gondolhatta, hogy Rómának van egyedüli joga az egész földkerekség meghódítására. A római nép a birodalom nagyobbítása czéljából soha sem kérdezősködött erősen az igazságosság után, s Cato a népfelfogás e parancsának tett eleget, midőn engedelmeskedett. Cicero a száműzetésből való visszatérése után sok kifogást tett Clodius ezen igazságtalansága ellen, s mivel Clodius követte el azt, a boszúra hajló száműzött mint törvénytelent akará felforgatni mindazt, a mi csak ellensége tribun- sága alatt történt. Caesar Clodiusnak üdvözlő iratot küldött, hogy végre Catótól megszabadult, és őt arra kényszerítette, hogy eszköz legyen oly vállalathoz, mely az ő hangosan hirdetett alapelveivel a legkiáltóbb ellentétben volt. Clodius e levelet a nép előtt felolvasá. Cato az utazásra nagyon hiányosan volt felszerelve hajókkal, katonákkal és alattas tisztekkel. Csak két Írnokot kapott és ezek közül is az egyik gazember, Clodius teremtménye vala. Tehát soká kelle Rhodus- ban tartózkodnia, hogy magát illően felszerelje. Innen elküldötte Canidius nevű kísérőjét Ptolemáushoz, követelvén tőle az országáról való jó akaratú lemondást, melyért a római nép a paphosi papi hivatalt szándékozók neki adni, hogy Ő tisztelet- és gazdagságban semmit se veszítsen.—Mig Cato a feleletet várá Rhodusban, Ptolemáus Auletes, Egyiptom királya jelent meg nála. Útban vala Rómába, Alexandria polgársága ellen segélyt keresendő, midőn meghallotta, hogy Cato Rhodusban van. Hogy magát az ő kegyeibe ajánlja és czéljai érdekében közvetítését kikérje, megállapodott és jelen- teté Catónak megérkezését azon várakozásban, hogy a tekintélyes római azonnal föl fogja keresni. Ez azonban nem római s különösen nem Cato- féle eljárás volt. A királynak visszaüzentette, hogy ha meg akarja látogatni, szabadon teheti. Még inkább kelle csodálkoznia az egyptusinak, midőn Cato épen úgy üdvözölte őt, mint egyebeket. Nem álla fel előtte, nem ment eléje, hanem egyszerűen leülteté őt. Ily büszkeség ily egyszerűséggel társulva, természetesen szokatlan volt a keleti uralkodó előtt. Cato igen okos tanácsot adott neki, intvén őt, hogy ne menjen Rómába, a hol csak nehézségekre és gúnyolódásokra talál; a hatalmasok kincsvá
