Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1885
13 zenek megkéréséhez látott. Ez a kérésnek engedett, sőt Catónak őt be is mutatá. A visszautasított kérő először nagyon megharagudott, s már törvényes lépéseket is szándékozott tenni, hogy hűtelen menyasszonyát maga számára biztositsa; időközben azonban elállott szándékától és haragját egy, Scipió ellen írt archilochi gúnyíratban öntötte ki. Plutarchos szerint iam- busaival felülmúlta még Archilochost is; mert míg egyrészről annak minden csípősségét ki tudta benne fejezni, másrészről a féktelent és gyermekiest abból egészen elhagyá. Nemsokára ezután nőül vette Atiliat, Atilius Serranus leányát. Rendszeresebben gyakorolta magát a szónoklatban, mint a költészetben ; de ezt sem épen különös előszeretetből tette; nem is azért, mint a, többi ügyvédek, hogy hasznot húzzon abból, hanem, hogy vitaeszközül használja fel majd a politikai küzdelmekhez, melyek rá várakozának. Egészen egyedül gyakorolta magát s a nyilvánosság előtt soha sem beszélt addig, míg azt valójában szükségesnek nem tartotta: dicséretes ellentétben korának más ifjú embereivel, kik beszédeikkel mindannyiszor előtola- kodának, a hányszor csak lehetséges vala. Ismerősei közül egynek azon megjegyzésére: „Cato, az emberek ócsárolják hallgatásodat“, találóan feleié: „Nem bánom, csak életemet ne. Beszélni fogok, ha meggyőződtem, hogy valami olyast mondhatok, a mi a beszédre érdemes is.“ Ezen alkalom pedig akkor érkezett el, midőn a tribünök a Cato Censorius által épített porciusi basilicaban egy, székeikkel szemben álló oszlopot elvétetni és más helyre tétetni akarának. Cato elődének és előképének művén semmit sem hagyott változtatni, s ez alkalommal lépett fel először a néptri- bunok ellen a szószékre. Rettenthetetlenségét és bátorságát egyaránt cso dálták. Kifejezéseiben a feltűnő ékességet és az ifjúkori hosszadalmasságot mellőzve, komolyan, világosan és magvasan beszélt, s azért igen kellemes volt a hallgatóknak; természetesen gyakran érdes erősséggel hangzott beszéde, s betöltötte az egész fórumot. Későbbi korában a döntő ügyekben megmutatá, hogy mily kifáradhatatlan hangjára nézve; beszédét ugyanis valóban kisegítő eszközként használók fel a curia csatáiban és a fórumon, midőn valamely nem tetsző határozat keresztülvitelének megakadályozására reggeltől naplementéig kelle beszélnie. Cicero a stoikusok közül egyedül őt tartja jó szónoknak.1) Erre vonatkoznak Cicero (de leg. 3. 18.) következő sorai: „Nec est unquam loyga oratione utendum, nisi aut peccante senatu tolli diem utile est, aut quum tanta causa est, ut opus sit oratoris copia ............quorum generum in utroque magnus nos ter Cato est.“ _____ < ) Plut. 3—6. 9. 44. 46. 50; Pomp. 40; Cic. ad Qnint. fr. 3. 1, G; ad. Att. 4. 10, 2; 13. 19; de leg. 3. 18; de fin. 3. 2; Brnt. 31. Sáli. Cat. 54; Qnintil, 11. 1, 37 ; púin. ep. 3. 12 ; Val. Max. 8. 7, 2. —
