Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1885
110 Cato egyáltalában ment minden önérdektől; ő minden cselekvésében semmit sem vett tekintetbe mást, mint az állam jólétét és boldogságát. Cato ezen kitűnősége korában különösen érdemteljes, ritka és feltűnő; mindig tisztábban és fényesebben fejlődik a szerencsétlenségben s kimenti számos ízetlenségét és botlékonyságát ama jellemnek, melyet oly fényesen megőrzött. Innen az elismerés és a dicséret, melyben őt a hajdankor irói teljes mértékben részesítették. A sok közűi álljanak itt Cicero sorai, a ki (pro domo 9. ad pontifiees) így jellemzi őt: „Bello gerendo cum rege Cypri M. Catonem praefecisti. Diees, quem virum ? Sanctissimum, pruden- tissimum, fortissimum, amieissimum reipublicae, virtute, ratione, vita mi- rabili ad laudem et prope singulari.“ Hogy egészen a köztársaságnak élt, legjobban bebizonyítá halála által. Erre vonatkozólag mondja (de const. sáp. c. 7.) Seneca: „Neque enim Cato post libertatém vixit, neque libertás post Catonem.“ És Cicero de offic. I. 31. „ Alia in causa M. Cato fűit, alia ceteri, qui se in Africa Caesari tradiderunt. Atqui eeteris forsitan vitio datum esset, si se inter- emissent, propterea, quod eorum vita lenior et mores fuerant faciliores : Catoni autem, quum incredibilem tribuisset natura gravitatem, eamque ipse perpetua Constantia roboravisset, semperque in proposito susceptoque consilio permansisset, moriendum potius, quam tyranni vultus adspicien- dus fűit.“ A nagy férfiak, ha látszólag leroskadtak és czéljaiktól teljesen elüttettek is, igen sok esetben hatályosabb és tartósabb befolyást vívtak ki magoknak, mint a pályájokon zavartalan sikerrel haladó egyének. Miként némely növény csak szétmorzsolva áraszthatja ki kellemes illatát: úgy egynémely természetben csakis a szenvedés törődése ébresztheti létre a benne lappangó erőket. Az igazság győzelmét az áldozat vívja ki. Minden babér elhervad s minden emlék romba dől, de kinek neve egy eszmével él: a felett az időnek nincsen hatalma. Egyáltalában nem csodálkozhatunk azon, hogy Caesar kegyét megvetette ; mert míg ezen esetben a visszavonúltságban eltűnhetett, vagy vejének Brutusnak tisztátalanabb harczában még egyszer elbukott volna: így kibékítve hagyta el mindnyáját, és lemondó halála által — a hajdankor elvi szempontjából véve — oly dicsőséget szerzett, mely a győző egyeduralomra nézve sokkal veszélyesebbé lett, mint az élő Catónak minden ellenállása volt volna annak alapítójára, Caesarra; halála által ihletet, lelkesülést keltett, melyet életé által soha sem okozott s soha sem is okozhatott volna, s ez által eszménye, ideálja lett a köztársaságiaknak.1) Lucanus (I. 128.) szerint : „Victrix causa deis piacúit, séd victa Catoni.“ *) *) Suet. Octav. 87; Val. Max, 2, 10. 18; Vellei. 2, 35.2; 45,5; Senec. con- trov, 5,30.
