Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1885

107 bán inkább amaz előkelő urak vádolhatok, kik nagy számmal tartózkod­ván táborában, semmiképen sem tudtak hozzászokni, hogy véleményeiket és akaratjokat más józanabb belátásának alárendeljék. Képtelenségük gyü­mölcse a csatavesztésen kivűl a köztársasági alkotmány bukása volt. Igaz, hogy a törvény terén, a hagyományos és békés fejlődés szol­gálatában csak egy ember állt vas következetességgel, s ez Cato vala; csakhogy másrészt Catóban kevés ügyesség lehetett akár az idő-körűlmények, akár pedig a jellemek áttekintésére. Cato működése kétségkívül igen ered­ményes, eljárása egészen helyén lett volna oly államban, a hol a tör­vények tisztelete mindenekfölött első követelmény, és oly férfiakkal szem­ben, kik magok még a törvényt tisztelik vala. Azonban ilyen, a szigorú törvényesség alapján folytatott harcz a szégyenletesen elterjedt törvényte­lenség ellen az ő idejében Rómában többé lehetetlen volt. Maga Cato is gyakran tapasztald ezt; maga a törvényesség védője is nyúlt törvénytelen eszközökhez, ha hiába használt fel minden törvényes eszközt, hogy egy határozatot vagy választást megakadályozzon, melynek következményeit veszélyesnek tartá a köztársaságra. Igen. Orömestebb eltért ő is egy pil­lanatra a jog ösvényéről, ámbár bizonyára emésztő belső küzdelmek után, hogy vagy mindent el ne veszítsen, vagy hogy a jog megvetésének ve­szedelmes következményeit a jogtalanságnak tett jutalom által legalább részben elhárítsa. Nem kíséreljük ugyan meg Cato e törvényellenes cse­lekvéseit igazolni; mindazáltal e miatt nem is gáncsolhatjuk őt, s még kevésbbé törhetünk fölötte pálczát. Bizonyára nevetségesebb lett volna, ha magát a törvények védőjévé teszi, és szükség esetében mégis azok gyenge korlátáit keresztűltöri, mint midőn a törvénytelenségeket kezdettől fogva következetesen megveti és magát egészen ezek fölé helyezi. Hogy vájjon ezen esetben a következetesség vagy a következetlenség tiszteletteljesebb-e, könnyen el lehet dönteni.* 1) A magán életben Cato jelleméhez mindig hű maradt. Mint ér­des, de nemes szivü, korának elpuhult és romlott erkölcseivel való küz­delmében némi túlzásba esett. Feltűnést keltett, hatást azonban nem, utánzást épen nem kívánhatott. Bizonyára Cato a legteljesebb nagyrabe­csülésünket érdemli meg, midőn az akkori rómaiak irtózatos élvezetkere­sése és erkölcsi romlottsága ellen buzgólkodik ; ki tulajdoníthatná azon­ban ezeknek vétkűl, hogy az új reformátoron neveiének és gúnyolódá- naK, mivel praetor létére lábbeli és tunica nélkül futkosa a városban csak azért, mivel Romulus és Camillus szobrain sem láta ilyeneket ? Joggal *) Plut. 4. 12. 25. 35. 44; Caes. bell. civ. III. fi—72. Crass. 7 ; Cic. ad. Att. 1. 17; 3, 18; pro Mii. 22; Tac. Aim. 13. 49 ; 16. 35; Hist. 4. 8; Sen. ep. 104 ; Suet. Nero 37.

Next

/
Thumbnails
Contents