Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1885
107 bán inkább amaz előkelő urak vádolhatok, kik nagy számmal tartózkodván táborában, semmiképen sem tudtak hozzászokni, hogy véleményeiket és akaratjokat más józanabb belátásának alárendeljék. Képtelenségük gyümölcse a csatavesztésen kivűl a köztársasági alkotmány bukása volt. Igaz, hogy a törvény terén, a hagyományos és békés fejlődés szolgálatában csak egy ember állt vas következetességgel, s ez Cato vala; csakhogy másrészt Catóban kevés ügyesség lehetett akár az idő-körűlmények, akár pedig a jellemek áttekintésére. Cato működése kétségkívül igen eredményes, eljárása egészen helyén lett volna oly államban, a hol a törvények tisztelete mindenekfölött első követelmény, és oly férfiakkal szemben, kik magok még a törvényt tisztelik vala. Azonban ilyen, a szigorú törvényesség alapján folytatott harcz a szégyenletesen elterjedt törvénytelenség ellen az ő idejében Rómában többé lehetetlen volt. Maga Cato is gyakran tapasztald ezt; maga a törvényesség védője is nyúlt törvénytelen eszközökhez, ha hiába használt fel minden törvényes eszközt, hogy egy határozatot vagy választást megakadályozzon, melynek következményeit veszélyesnek tartá a köztársaságra. Igen. Orömestebb eltért ő is egy pillanatra a jog ösvényéről, ámbár bizonyára emésztő belső küzdelmek után, hogy vagy mindent el ne veszítsen, vagy hogy a jog megvetésének veszedelmes következményeit a jogtalanságnak tett jutalom által legalább részben elhárítsa. Nem kíséreljük ugyan meg Cato e törvényellenes cselekvéseit igazolni; mindazáltal e miatt nem is gáncsolhatjuk őt, s még kevésbbé törhetünk fölötte pálczát. Bizonyára nevetségesebb lett volna, ha magát a törvények védőjévé teszi, és szükség esetében mégis azok gyenge korlátáit keresztűltöri, mint midőn a törvénytelenségeket kezdettől fogva következetesen megveti és magát egészen ezek fölé helyezi. Hogy vájjon ezen esetben a következetesség vagy a következetlenség tiszteletteljesebb-e, könnyen el lehet dönteni.* 1) A magán életben Cato jelleméhez mindig hű maradt. Mint érdes, de nemes szivü, korának elpuhult és romlott erkölcseivel való küzdelmében némi túlzásba esett. Feltűnést keltett, hatást azonban nem, utánzást épen nem kívánhatott. Bizonyára Cato a legteljesebb nagyrabecsülésünket érdemli meg, midőn az akkori rómaiak irtózatos élvezetkeresése és erkölcsi romlottsága ellen buzgólkodik ; ki tulajdoníthatná azonban ezeknek vétkűl, hogy az új reformátoron neveiének és gúnyolódá- naK, mivel praetor létére lábbeli és tunica nélkül futkosa a városban csak azért, mivel Romulus és Camillus szobrain sem láta ilyeneket ? Joggal *) Plut. 4. 12. 25. 35. 44; Caes. bell. civ. III. fi—72. Crass. 7 ; Cic. ad. Att. 1. 17; 3, 18; pro Mii. 22; Tac. Aim. 13. 49 ; 16. 35; Hist. 4. 8; Sen. ep. 104 ; Suet. Nero 37.
