Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1882
55 Ezen beszélgetés utáni napon Quintilianus fejedelmi tanítványaival a Flaminius-utczán át a sirkertek felé tartott. „Jöjjetek fiaim — mondá nekik — ma komoly útra készülünk. Azon helyeket látogatjuk meg, hol a megholtakra való emlékezés a szivet érinti. A ki mindig a világ zűrében sürög-forog, az a szétszórtság és megoszlás közt végre is elvész benne. Sokat ér időről-időre a mindennapiság szűk köréből sasként fölemelkedni s ama mezőkre kalauzolni a szellemet, hol megtisztíttatik s hol a szivharczok erőt nyerhetnek. Ily helynek kell előttünk lenni a sir mezejének. Itt minden azt mutatja, hogy a romok birodalmába léptünk, és úgy látszik, mintha e gyászboltozatokat betöltő bizonyos ódon szerű szaggal a múlt idők porát lélekze- nénk be. A világváros temetője a hatalom és fényűzés központján úgy tűnik fel mintegy kincstár, hová az idők romjai és a római birodalom nagyságának fölöslege helyeztetik el. Hallgassátok csak a sir süket munkáját, mintha a halál leirhatatlan hálóját szőné a mélységben!“ Nemsokára az emlékkövek sorába lépvén, igy szólt Flavius: — Mester! ki nyugszik ezen egyszerű kő alatt? — Egy bátor római az gyermekem, feleié Quintilianus. Néhány csatában harezolt s a legvitézebbekhez tartozott. — Miért nem állítottak neki nagyobb emlékkövet ? kérdé ismét Flavius. •— Bizonyára, mondá Tarquinius. mivel tettei által maga emelte a legnagyobb emléket. — Igazat mondottál! szóla helyeslőleg Quintilianus. Tettek a legszebb emlékek. De tudjátok meg szeretteim, hogy a hálátlanság, e borzasztó szörny, az állam legderekabb férfiait. is üldözi. Ez, itt a kő alatt, egyszer kimondd az igazat, mivel szabad, római polgárhoz illően akart cselelekedni. S mi történt vele? Leselkedtek utána és üldözték. Az állam iránti érdemei nemcsak elismerés nélkül hagyattak, hanem gonosz ravaszsággal még vétek és jogtalanság gyanánt vétettek. Az érdem nélküli embereknek — az ostobáknak, kegyenczek- nek, csúszó-mászóknak stb. sokkal szebb emlékköveik vannak Rómában, mint az állam javáért küzdő és igaz honfiaknak. — Nézd csak ama fényes emléket! Kié az ? kérdé Tarquinius. — Egy hires szemfényvesztőé, válaszold Quintilianus. Érdeme az, hogy az embereket dúrva módon mulattató és pénzüket zsebükből kicsalá. Ily emberek értéke nagyra szökött, mióta az élvezet-keresés növekedik s mióta a jó erkölcsük veszendő-félben vannak. Mi XIX.
