Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1882

Quintilianüs pályaválasztása.

Paed, életkép.

Dignum laude virum Musa vetat móri.

Hor. Carm. 4. 8. 28.

I.

Helyezzük magunkat gondolatban a Kr. u. 70-ik évbe és lépjünk be Rómában a Vialata-utczában egy bérházba. Két, egyszerit oszlop ékesíti azt, és egy kicsiny, de barátságos kert veszi körül. Lépjünk a lépcsőn fölfelé, és legott egy ifjú rómainak dolgozó szobájába jutunk. Quintilianusnak hívják. Rómában született, de szülővárosát korán elhagyta és Spanyolországba, Calagurrisba költözött át; nemsokára azonban visszatért, hogy szerencséjét Rómában tovább keresse. Egyszerű faasztal mellett találjuk őt ülve és egy könyvet kezében tartva. Előtte a falon Cicero szobrát pillantjuk meg, melyet friss koszorúval diszített. Quintilianus félre teszi könyvét, feláll, hogy gondolatokba merüljön, melyek elméjét és szivét erősen foglalkozta- ták. Halljuk csak miként elmélkedik:

— Valahára visszatértem népünk nagy szellemeinek szent helyére. Hangosabban dobog fel szivem, ha nemes érzelmeikben fel- űdíthetem magamat. Mily közel vezeted hozzánk dicső Liviusom a régi rómaiak nagyszerű alakjait! A szellem varázsszerű emelkedettségével s mégis hű igazságszeretettel ecseteled az érdemes férfiak nagyságát, fenségét s gyönyörűen fested jótékony szenvedelmeiket a lélek elé. Vajha a tettek férfiait, kiket te rajzolsz, a sírból felkölt- hetnők; visszavezethetnők a küzdelmek terére; visszaadhatnék földi életünknek, melybe közöny s tétlenség lopódzik be! Nem tehetjük. De a jelenkor ifjúságát a tisztelet ily férfiaivá bizonyára képezhetjük. Csak rajta! Meg akarom életpályámat változtatni; nem akarok többé állami, bírói s ügyvédi dolgokkal foglalkozni. A nemes, a fiatal szellemek kormányosa akarok lenni. Meg akarom kisérleni azon erőt, mely a hajdankor férfíaiban élt, visszavarázsolni a mai ifjúság szivébe. Valóban nemes czélt tűztem magam elé!

1*