Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1882

2

E magánbeszédében megzavarta Quintilianust M. Valerius Mar- tialis barátja látogatása által, kinek Spanyolország volt szülőföldje s ki együtt útazott vele Rómába, hogy ott tanúlmányainak élhessen.

— Szivesen üdvözöllek Quintilianus!

— Az égiek legyenek veled, kedves barátom! feleié Quintilianus. Örülök, hogy egyszer már hozzám is betérsz. Mióta Spanyolországot elhagytuk, még nem szerencséltettél itt látogatásoddal.

— Talán ezúttal sem jövök, válaszok! Martialis, hacsak bizonyos nyugtalanság nem űz.

— Mi kedvetlenített el ? kérdé Quintilianus. Légy nyilt. Talán sikerűi szived veréseit megnyugtatni.

— Te magad vagy oka aggódásomnak! Igaz-e, hogy szerencsével kezdett életpályádat meg akarod változtatni; életpályádat, mely magas állást szerezhet számodra ; mely a tisztelet, fény, méltóság s hatalom részésévé tehet minden oldalról ? Még nem hiszem.

— ügy van, válaszolá Quintilianus. Fölhagytam az ügyvédi hivatallal. Mi az állásnak hatalma, mi a hivatalnak fénye, ha a szellem valódi befolyása hiányzik? Sokan élvezték a gazdagság szerencséjét és rangjok magas tekintélyét, de azért soha se tehették őket igazán elégedettekké a széles biborszegélyek, s mielőtt még fű nőtt sirjok körül, éltök örök feledékenységbe ment. Áldásos tevékenységre gazdag és valóban szerencsés csak az, ki önmagát nemesíti meg; ki tanítása és példája által népének szellemi életébe hat.

— Vájjon mostani hivatalodban ezt nem érheted el? kérdé Martialis. Beszédeiddel, melyeket tartottál, nem okoztál-e már eddig is elég jót? Nem terjesztheted-e a világosságot a törvények pályáján? Mint ügyvéd, nem vezetheted-e a szellemeket; nem mozdíthatod-e elő a békét és egyezséget; nem száríthatod-e fel az igaztalanúl szenvedők könyeit; nem segíthetsz-e az elnyomottakon; nem oltalmaz- hatod-e a jogot; nem védelmezheted-e az igazságot és ártatlanságot a zsarnoksággal szemben?

— Vajha tettem volna — úgymond Quintilianus — ama sok szépet, melyeket megnevezél. Lelkemben örvendenék s áldanám ama napokat, melyeken a szeretetnek ily cselekvéseit végeztem! De hidd el, Valerius, az ügyvéd tevékenysége nem ér mindig az emberek sziveihez ; és a legtöbben úgy is csak hozzám jőnek, ha szellemük munkálkodás közben zátonyra jut.

— Később majd nagyon megbánod ama lépést, mondá Maitia- lis, melyet tenni szándékozol. Az emberek nagyon sokat fognak tőled kivánni: akár mint grammatikus, akár mint rhetor akarsz föl