Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1882
53 jék önmagán; tartson mértéket úgy öröm- mint fájdalomban. Tudd meg, kedves Flaviusom, hogy az életpálya erőfeszítést kíván: az edzés pedig erőgyűjtés jövőre. A testi edzés befoly a szellemire is. Az árnyas helyen nőtt növénynek sem illata, sem színe, sem ereje. . . . De az edzésben mértéket tarts! Ne kövesd e tekintetben a spártaiak túlzását, kik a folytonos edzés által — az egy honszereteten kívül •— elfojtó ttak minden nemesebb érzést. — Hát te Tarquinius hol voltál ? folytatá kérdezősködését Quin- tilianus. — Antonius-ék kertjében voltam, válaszolá az; a hegytetőn, hol egy darab régi fal áll. E mögött elrejtőztünk. Az ellenségek azt mint várat akarták bevenni; de midőn azon túl akartak menni, visz- szaszorítottuk őket. Az volt ám csak az öröm! —• Tehát ismét harczi játékok, jegyzé meg Quintilianus. Engedje a mindenható Zeus, hogy játékotok ne legyen valósággá! A harcz játék közben nevetést és örömöt okoz: a valóságban könyek és ínség következményei. — Oh én épen nem akartam velők játszani, mentegető magát Tarquinius. Nehány római plebeius gyermek volt ott. Antonius hívta meg őket. — Mi ? Te tartózkodói a szegényebb házak gyermekeitől ? szála élénken Quintilianus. Tehetnek-e ők arról, hogy te fejedelemnek születtél? Homlokukra van-e Írva, hogy rosszabbak nálad? Tudhatod-e, hogy vájjon nincs-e közöttök olyan, a ki egykor felűlhalad téged a haza iránti igaz érdemben? — A plebeiusok gyermekei gyakran nagyon durvák, úgymond Tarquinius; s szolgáink is azt mondák, hogy soha sem szabad szegényebb polgárok gyermekeivel társalkodnunk. — A mit neked mondottak, talán jól gondolták, igazítá ki Quintilianus, de rosszúl értetted. Korának legjobbjaival, kell a fejedelemnek társalkodnia, nagy- és fenségessel kell lelkét fölékesítenie, hogy egykor állását méltósággal és jogos önérzettel betölthesse. Nemesség és valódi erény igen gyakran épen az alsóbb osztályúaknái lelhető fel. Gondoljatok fiaim az élőkor hőseire! Nem voltak-e azok igen gyakran alárendelt állásúak ? A hol csak erényt fedeztek föl, polgári kunyhóban vagy palotában, azon egyénekkel rokonszenvezzetek és becsületességükön őszintén örvendezzetek! A ki becsülésével csak a magas állásuakat vagy más képzelt előnyüeket tiszteli meg, az kicsinyes és rövidlátó; ki az erényt tiszteli és becsüli, az valóban nagy. — A polgári gyermekek annyira hízelegnek, folytatá Tarquinius, hogy egészen unalmasakká és csömörletesekké lesznek előttünk.
