Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1882
49 lenségeken. Láttam az embereket sújtó sok bajt s fölsóhajtottam. Mihelyt azonban megismertem, hogy legtöbbnyire az emberek magok okozták e bajokat, nyugodtabbá levék. Soha sem kellene az embe reknek a hiúságért föláldozni a kötelességet; soha sem kellene az esetlegességekre építeni szerencséjüket. Magas rangú hivatalnok vagy közönséges polgár, katona vagy családatya, itt vagy ott vagyok-e, előttem egészen mindegy. Nekem csak az a gondom, hogy ama helyet, hová a Gondviselés vezet, el ne hagyjam; hogy kötelességemet valójában híven teljesítsem. Isten küld engem ide is, oda is, hogy megvizsgáljon s másoknak jó például adjon. Ily méltóság érzetében vájjon a szegénységet, betegséget, száműzetést s egyéb szenvedéseket nem kell-e bölcshöz illőleg tűrni? — De vannak szenvedések a világon, melyek a legbölcsebbet is megrendítik, vétó ellen Plinius. Ha az emberiség egyes nemes tagjai büntelenül szenvednek, ha aggódás és félelem közt kell éltöket tengetni öle, vájjon elitélhetjük-e őket, ha ilyenkor megkísérlik a zúgolódást ? — Keblünk minden hangulata — vága szavába Epiktetos — eszméinkből származik, de többnyire oly eszmeparányokból, melyek kisebbek és gyorsabbak, hogysem szavakban megtestesülvén, mi magunk észrevehetnők. Ily, tőlünk független, noha belőlünk támadt hatások között alakúi a kedélyállapot. S ez a kedélyállapot fatumunk lesz, ha oly vágyakkal és érzésekkel társúl, melyek kielégítést soha sem nyernek. A hiú vágyakból a csalódás érzete alakúi, a csalódás pedig lassankint lehántja az életről a remény zöld mezét. így lesz az ember erynnisek nélkül is boldogtalan. Hatással vannak ilyenkor az emberre az élmények, az eszmék, a tapasztalás. Mint folyondár indái átkapcsolják a kedélyt, s gyökerét rágva, erejét szívják. De az ilyen esze által uralkodjék mély érzésein; itélőtehetsége tartsa féken a képzelőtehetséget s a belső harczokból — mint búvár a tengerből —• drága gyöngyként hozza fel a szinre az önismeretet. Az ember a megkisértéseket egészen csak úgy érti meg, ha egészben tekinti a világot. A világ egyes részei az egész javára működnek közre. Egyiknek szenvedése a másiknak válik hasznára; az egyik gondjai-, fáradalmai- és szenvedéseivel az egészért szenved, Ámde tudjátok-e, hogy sok ember miért vádolja a világot? Mivel az emberek oly dolgokat vadásznak kétségbeesetten, melyekbe csak ők helyezik szerencséjüket s nem az Alkotó. Gondolkodnának csak igy, sokkal kevesebb lenne a baj s könnyebben meggyőződnének a világ jóságáról. — Az embereket ily gondolkodásmód mellett — tévé hozzá 4*
