Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1882

50

Quintilianus — már azon tudat is boldogítaná, hogy Isten maga a legjobb és legbölesebb gondviselője az emberiségnek.

— ügy van — válaszolá Epiktetos. Bölcs gondviselés világlik ki a természet minden tárgyából, minden teremtményből.-— Mily nagy különbség! szóla halkan barátjához Quintilianus. Amaz büszkeségében magát tette Istenné; ez mitsem ismer boldogí- tóbbat, mint szerénységében Istent dicsérni és magasztalni.

■— Mit tartasz az életben okosaknak és értelmeseknek látszó szabadszellemü bölcsészekről? kérdé őt Plinius.

— Azok az emberi nem romlására vannak ■— válaszolá Epiktetos. Hacsak magok táplálkoznának álbölcseletökkel, ha ennek csendben, képzeletük elvontságában s érzelmeikben áldoznának: úgy semmit sem szólanék rólok; az ember nyugodtan szemlélné őket, mint valami különös természeti tüneményeket. De ők merészen lépnek ki kételyeikkel. Ok azt mondják: „ha megengedjük is, hogy van Isten, az emberek ne fogadják el azt, mi a legcsekélyebb összeköttetésvagy közösségben sem vagyunk vele. Igazság nincs; szemérem, becsület, lelkiismeret bolondságok; atyai és fiúi kötelességek csak ál mok és hiú nevek.“ íme a szélsőség! Hogy gyakran egész életök ellenmondásban van tanaikkal, az kevéssé aggasztja őket. Mégkevésb- bé veszik fontolóra, mily vészes gyümölcsöket teremhet, mily rosszat eredményezhet szabados szellemű beszédök! Nem gondolják meg, vájjon nem rontja-e el az ifjúságot; nem öli-e ki bennük a bűnökkel szemben a szégyenérzetet; nem lesznek-e általok sokan alattomos csalókká; vájjon azok, kik szülőiket nem tisztelik, nem lehetnek-e ily elvek mellett még szemtelenebbekké, arczátlanabbakká ? Mert ily férfiak tana szerint ugyan mi az erény vagy vétek, becsület vagy szégyen? Ezekkel nem is érdemes vitatkozni. Előbb visszatér egy feslett életű ember a jó útra, mint ilyen agyrémben szenvedő az igazsághoz !

— Ki czáfolhatná meg mindezeket! mondá lielyeslőleg Plinius.

— Egy állam hanyatlása már nincs messze — folytatá Epiktetos — ha a nagyról és dicsőről, ha a szép-, jó- és igazról ily felfogások vernek gyökeret a kedélyekben. A mi nagy és dicső történt Athénében és Spartában, vájjon ily bölcsészi felfogás- és okosságban leli-e alapját: vagy talán az egyszerű, istenfélő s erkölcsileg tiszta életnézetekben? Bizonyára az utóbbiakban. Ilyen nézetei valának a régi rómaiaknak; azért valának nagyok, szabadok; azért tették Rómát világbirodalommá!

—• A szegény, a szegény Róma! sóhajta fel Plinius. Mi lett