Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1882

48

létén történt. Odasietvén, egy kitett siró gyermeket láttak. Mielőtt még a bámuló csoport arra gondolna, mit kellene a gyermekkel tenni, egy férfiú jőve oda, karjaiba vévé azt, bef'üdé köpenyével és tovament vele: időről-időre könyörületes pillantásokat vetvén a gyermekre. E férfiú kiváló gondossága következtében feltűnvén utasainknak, a körülállóktól legott nevét kérdezték. „Epiktetos bölcsész“ — kapák feleletül.

— Zeusra! kiálta fel Quintilianus, itt oly férfiúval találkozánk, kinek szive van. Apolloniust önhitt foglalkozásában találtuk álokoskodásaival ; ezt szeretetből eredő cselekvésnél. Örülök látogatásának!

Nemsokára az utazók Epiktetos igen szerény lakásához értek.

Epiktetos Hieropolisban, Phrygiában született. Mint rabszolga sokáig élt Rómában. Később felszabadíttatott; tanulta a stoa tant; példányszerüsége s tanári fellépése által sok tanítványt szerzett. Do- mitianus elűzte Rómából. Innen ment Nikopolisba. Domitianus halála után visszatért Rómába és a legnagyobb tisztelet- és becsülte tésben részesült.

Utasaink ez alkalommal szobája szegletében egy szalmazsákon kellemesen aludva találák őt. Mellette asztalán cseréplámpája állott. Megelégedett, ha azzal birt, a mire épen szüksége volt. A bajok kisértéseit, melyeket szegénysége magával hozott, nagy lelki nyugalommal türé. Emelkedett, philosophiai szellem volt.

Szives üdvözlet után leültette a rómaiakat és tiszta örömét fe- jezé ki látogatásukért.

— Nem búsit el a zsarnok általi száműzetésed Rómából? vévé fel a szót Plinius. Mi felháborodunk e zsarnokságon. Róma szegény, mióta nincsen Epiktetosa.

— Te hízelegsz — feleié Epiktetos. Tudd meg, hogy Domitianus nem engem száműzött, hanem testemet. Szellemem fölött nincs hatalma. Rómából való száműzetésemmel Domitianus a legkisebb változást sem okozta belső életemben. A zsarnok magában és magára nézve nem hatalmas; az emberek gyengesége adja neki a hatalmat.

— A kincsvágy, a csalfa kincsvágy a legnagyobb zsarnoka Rómának ! tévé hozzá Plinius.

— Szomorú az a világ, folytatá Quintilianus, melyben oly férfiúnak, mint te, számkivetés- és nélkülözésben kell élnie.

— Részben magam választottam — úgymond Epiktetos — a száműzetést, s épen ez által alapítottam meg szerencsémet,. Ne nevezd a világot soha szomorúnak. Tökéletes az mindenütt. Midőn gyengébb gondolkozásu voltam, magam is fennakadtam némely tökélet-