Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1882
36 Quintilianus lesújtva a fájdalomtól felkiáltott: „Oh Zeus! éltem csillaga letűnt.“ S azután sírva és kezeit összekulcsolva járt föl-alá. Miután Lívia halála tudva lön, számosán jelentek meg barátjai közül, hogy neje halála fölötti részvétüket kifejezzék s Őt vigasztalják. De ő visszavonult. A temetéseknél szokásos színjátékot, szertartást s mulatságot elhagyott. Líviáját egész csendben néhány ismerőse s rokona kisérte ki a temetőbe. Halotti tort sem tartott. Az eltakarítás után egyideig nejének fivérével élt együtt. Szivszaggató vala e két férfiút látni. Egyik a másikat kísérletté meg vigasztalni: mi mellett csak mélyebben merült mindegyik tulajdon fájdalmába. A görögök és rómaiak halottaikat rendszerint a város kapui mellett, vagy a közútak hosszában temették el, kétségkívül azért, mert a vándor valódi emlékei csak a sírok. Nagy embereiket azonban gyakran a tenger partján helyezék nyugalomra. E gyászjelek, melyek messziről jelezék a partot és szirtet, komoly elmélkedési tárgyúi szolgáltak a hajósnak. Mennyivel biztosabb, mennyivel hivebb elemnek tűnt fel előtte a tenger azon száraz mellett, melyen a vihar annyi fényes szerencsét zúzott össze, annyi dicső életet temetett el! Alexandria mellett látott egy alacsony homok- halmot, melyet egy szabadon-bocsátott rabszolga, és egy vén katona kegye emelt a nagy Pompejusnak; Karthago romjaitól nem messze egy sziklán megpillantott egy fegyveres szobrot, melyet Cato emlékének szentelt az utókor; Italia partjain Scipio mausoleuma azon helyet jelőlé, hol e nagy ember száműzetésben halt el, és Cicero sírja ama másikat, hol a „haza atyja“ meggyilkoltatott. Ellenben Görögország a hullámok partjaira a legkedvesebb emlékeket helyezé; sőt Lykurgos nem félt a sírokat Lakedemon közepére állítani. Azon hitben volt, hogy az apák hamva nemhogy megrövidítené a fiúk napjait, hanem meghosszabbítja: mérséklet és erényre intvén őket, melyek egyedül képesek számukra boldog öregséget biztosítani. Rómában a Via Appia területén volt a nagy, széles temető. Sok sir födte a halottak hamvait. A szegényebbek sírjai fölé egyszerű emlékek állíttattak, melyek a megboldogúltak neveit s foglalkozásait tartalmazók. Quintilianus nem égettette meg Lívia testét, hanem, mint a szegényebbek, a földbe temetteté: ámbár az előbbi volt az általános szokás Rómában. Egyszerű emléket állíttatott neki azon sirdomb mellett, melyet virágültetvényekkel vett körül, s melyet majd mindennap meglátogatott. El-elgondolkozott e helyen a múlandóságról; eszébe jutott, hogy
