Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1882

9

hét gépies módon is a neveléshez fogni s tanítani, a gyermeket sokféle ügyességre szoktatni és az ismeretekben begyakorolni; de az egész munka bágyadt marad, ha a szív nem érintetik; ha a gyermeki lélekben vidámságot nem kelt, mely a legjobb nevelési varázseszköz. A vidámság hasonlít az emeltyűhez, melynek segélyével oly terheket is képesek vagyunk fölemelni, melyeknek különben pusztán látásuk is elrémítene bennünket.

— Ifjú koromtól fogva sokszor forgolódtam gyermekek között; részben én voltam ápolója s védője fiatalabb testvéreimnek. Ma is örömmel gondolok vissza ama boldog gyermekkorra, melyet közöttük éltem, mondá Livius.

—- Egészen szép, válaszolá Quintilianus. Mégis meg kell gondolnod, hogy sok mindenféle rabolhatja el tőled e vidámságot. Róma családjainak egy része mélyen sűlyedt. Őket kevéssé aggasztja a nevelés szent hivatása. Mint valamely rossz szellemek, magok mutogatják jókorán gyermekeiknek a sikamlós s veszélyes pályákat. És a mi legsajnosabb, a legszánandóbb munkásokat választják hozzájok. Pompás házakat építenek, ügyes szakácsokat gazdagon fizetnek: nevelővé rendesen az első legjobb rabszolgát teszik, s vele nem egyszer a legrosszabbúl bánnak. Fogsz-e elég erővel birni, hogy ilyféle bánásmód daczára a gyermeki lélek iránti lelkesültségedben megmaradj ?

— Reményiem, viszonzá Livius. Sorsom ifjúságomtól fogva nem épen irigylésre méltó volt. Atyám képfaragó vala. Korán meghalt. Anyámat a bú vitte sirba. Magam maradtam nővéreimmel. Egy gazdag család azonban magához vett s oktattatott bennünket. Áldják meg érte az égiek! Néhány éve többnemű szolgálat által csekély bérhez jutottam. De nem csüggedek. Talán sikerül egyes családok bizalmát és szeretetét megnyernem. Akkor reményiem, nem leszek egészen szerencsétlen.

— Nemesebb, szabadabb érzülettel bírsz, mint ama rabszolgák; de a dölyfös bánásmódot nem fogod-e fájlalni? Való, kedves Liviu- som, hogy lelkedet némi ismeretekkel fölékesítetted. Igaz, hogy tö- kéletesedési szándékból lelkedre, mint atyád a szoborra, a vésőt ráillesztetted; de épen azért nem fog-e fájdalmat okozni, ha úgy bánnak veled, mint a rabszolgával? Livius, Livius, kérdezd meg szivedet, vájjon ilyféle megaláztatásokat eltürhet-e?

— Köszönöm, feleié Livius, hogy figyelmemet ama veszélyekre irányoztad, melyek rám várnak. De vájjon nem festetted-e e képet kissé komorrá? Nincsenek-e családok, melyek a nevelőt gyermekeik erkölcspásztoráúl tekintik, szeretik s bizalommal veszik körül ?